Az autentikus personal branding - valódi érték, vonzó tálalás
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatGandhi és Lincoln természetétől messzebb nem is állhatott volna, hogy kiálljanak egy tömeg elé beszélni. Azokban a pillanatokban, amikor ezt mégis megtették, őket a történelmi pillanat felismerése, és nem a saját egójuk vezérelte, ezáltal pedig lenyűgöző, mobilizáló hatást tudtak tenni a környezetükre. Valódi üzenetük volt - írja a Krauthammer blog legfissebb bejegyzése.
Personal Branding. Az egyik legnagyobb buzzword manapság. Sokan beszélnek, sokan írnak és sokan kiabálnak róla. Honlap, blog, LinkedIn, Facebook, Twitter, konferenciák, publikációk, DM levelek, stratégiailag megtervezett PR kampányok annak megismertetésére, amit a világ elé szeretnénk tárni. Aki a szemünk előtt vagy a postafiókunkban van nap mint nap, arról többet beszélünk, többet keressük meg lehetőségekkel. Ez igaz cégek között, és cégen belül is.
Az unalomig ismételt meghatározás Jeff Bezostól a személyes márkáról: "a személyes márka az, amit az emberek mondanak - és tegyük hozzá gondolnak - rólunk, miután kiléptünk az ajtón. Ez az igazság maradandó, ugyanakkor, sok vezetőnek okoz álmatlan éjszakákat, hogy megtudja, valójában mit gondol róla környezete.
Miért fontos tudni, hogy mit gondolnak rólunk, mint vezetőről? Egyre több cég kezdi felismerni, hogy vezetői belső szolgáltatók. Márpedig az észlelés a valóság, a mások valósága rólunk, különösen a szolgáltatások terén. A fejünkben lévő szándékot csupán mi ismerjük, környezetünk tagjai a tetteink értelmezése, észlelése alapján ítélnek és reagálnak ránk.
A Coaching Határok Nélkül sorozat keretében Jos Velthuis, a Krauthammer holland CEO-ja pontosan erről a jelenségről tartja workshopját, hogy segítsen a vezetőknek, és a vezetők coachainak abban, miként befolyásolják tetteikkel és hozzáállásukkal környezetük véleményét, és ezzel azt a 'buy-in'-t is, amely szükséges a vezetői szolgáltató tevékenység sikerességéhez.
Valódi érték, vonzó tálalás
Susan Cain a 2012-es TEDx Global konferencia hetének egyik legsikeresebb előadását adta az introvertáltak erejéről, megemlítve Gandhit és Lincolnt - többek között -, akiknek természetétől messzebb nem is állhatott volna, hogy kiálljanak egy tömeg elé beszélni. Mégis, amikor ezek a vezetők kiálltak, azokban a pillanatokban őket a történelmi pillanat felismerése, és nem a saját egójuk vezérelte, és ezáltal lenyűgöző mobilizáló hatást tudtak tenni a környezetükre.
Mégis miért? - mert valódi üzenetük volt. Manapság üzleti körökben azt mondanánk, valódi hozzáadott érték tört elő belőlük, és kereste megnyilvánulási formáját, nem pedig fordítva, azaz nem a már kialakult kommunikációs csatornákat töltötték fel valamilyen tartalommal, amit ma oly gyakran tapasztalunk.
Az autentikus, hiteles vezetőt nem önmaga, hanem mások fogják annak kikiáltani, és fogják "kézről-kézre adni" a szervezeten belül és kívül, mert megismerhető, szolgálja környezetét és üzenete - még ha személyes példákat tartalmaz is - másokról, és másoknak szól.
Jost 6 éve ismerem. Ő az, akit egy családi nyaralás közben felhívsz, mert szükséged lenne egy ügyfélnél 1-2 ötletre, visszahív fél óra múlva, mondván, "befejeztük a családdal a reggelit, a tiéd vagyok, miben segíthetek?" Ő az, aki a 300 fős belső céges találkozókon eléd megy, hogy üdvözöljön, legyen bár több szinttel feletted a hierarchiában. Ő az, aki váratlanul és a legjobbkor konfrontálja a jelenlévőket, és ő az, aki először jelenti be nagy plénum előtt, ha a menedzsment valamit elbaltázott, és azt miként fogja orvosolni.
Érdemes tehát vezetőként (is) elkerülni a PR bohócságot, hogy kétes hozzáadott értékű, ihlet nélküli tartalmat juttassunk el gyakran és nagy tömegeknek (ha már lopunk, lopjunk úgy, mint egy művész), vagy a sértett zsenit, azaz, hogy értékes tartalmat tartunk vissza magunkból, mondván, engem "nem kérdeztek". Ássunk inkább le --– a mindannyiunkban meglévő - valódi, jelentős tartalmakig, és tegyük találékonyan széles körnek vonzóvá, hogy előrevigye környezetünket. Találjuk meg Steve Wozniak innovatív ötleteit önmagunkban, és tálaljuk Steve Jobs módján a világ számára! Találkozzunk 2012. április. 13-án Coaching Határok Nélkül következő workshopján.
Horváth Gábor
Krauthammer blog

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?