kapubanner for mobile

Az ebédszünetről vitáznak az olaszok

Heves tiltakozással reagált Olaszország Gianfranco Rotondi, a kormányprogram végrehajtásáért felelős tárca nélküli miniszter kijelentésére, miszerint az ebédszünetek rosszat tesznek mind a derékbőségnek, mind a gazdaságnak, ezért jobb lenne egyszerűen kihagyni őket.

Míg sok európai csak egy szendvicset majszol el az íróasztalánál, addig a legtöbb olasz dolgozó étteremben vagy a munkahelyi menzán fogyasztja el pazar ebédjét - többek között húst, tésztát, gyümölcsöt, kávét.

A miniszter szerint azonban ez munkakerüléshez és elhízáshoz vezethet, szükségtelenül meghosszabbítja a munkanapot, és a szülők így később érhetnek haza a gyerekeikhez. Hozzátette: "Ez rosszat tesz a termelésnek és a napi harmóniának is. Sohasem szerettem ezt a hagyományt, ami leállást eredményez Olaszországban".

Címlapokon megjelenő véleménye karikaturisták gúnyát és a szakszervezetek tiltakozását váltotta ki. Michele Gentile, az egyik legnagyobb szervezet képviselője egyenesen a "dolgozók jogai elleni támadásként" értékelte a kijelentést.

Rotondi ezek hatására később tisztázta: sohasem javasolta azt, hogy töröljék el az ebédet. "Csak azt mondtam, hogy az enyémet húsz éve kihagyom. A dolgozóknak kell kiválasztaniuk a számukra ideális megoldást" - mondta el újságíróknak a védekező miniszter. Azt ugyanakkor támogatná, hogy bezárják a parlament menzáját, mondván: "túl sokba kerül a fenntartása, és csak meghíznak tőle a képviselők".

A Coldiretti olasz mezőgazdasági érdekvédelmi szervezet által idézett tanulmány szerint az olaszok 44 százaléka ebédel étteremben vagy bárban, 36 százalékuk a vállalati menzán, és kevesebb mint egyötödük csomagol magának házikosztot.

Pietro Migliaccio élelmezéstudományi kutató arra figyelmeztetett, hogy az olaszok nagy része nagyon kevés reggelit fogyaszt, vagy teljesen ki is hagyja. Elmondta: ha az ebédet is kihagynák, az délutánra a vércukorszint kritikus csökkenéséhez vezetne, ez pedig meglehetősen megnehezítené a munkát.

A Corriere della Sera című olasz napilap az esettel párhuzamosan felidézte Benito Mussolini egyik 1924-es kijelentését. Az olasz fasiszta diktátor a parlamentben megérezve a konyha illatát rosszallóan így szólt: "Azért jöttünk ide, hogy törvényeket hozzunk, nem azért, hogy együnk!".
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek