Az idén tavasszal is szavazhatnak a szülők az év védőnőjéről
A védőnők az anyukák első számú szakértő támaszai a babájukat érintő kérdésekben. Áldozatos munkájukkal a kismamák terhességének első pillanatától kezdve segítik a gyermekek fejlődését, ezzel megkönnyítve a családok mindennapjait. Erre az elhivatott szakmára szeretné felhívni a figyelmet a Magyar Védőnők Egyesülete.
A családokat segítő, áldozatos tevékenységet a Magyar Védőnők Egyesülete (MAVE) 2011 óta az Év Védőnője díjjal ismeri el. A kategóriák jelöltjeit szakmai zsűri bírálja el, de immár három éve a közönség szavazatai alapján is díjaznak egy védőnőt.
Arról, hogy mitől lehet igazán jó egy védőnő, az elnök asszony így vélekedett: „Elsőként talán az empátiát említeném, az ember- és partnerközpontú gondozást. De fontos az előítéletmentesség, a szociális és interkulturális érzékenység is, no meg a nyitottság a gondozott-szakember kapcsolatában. Másképp megfogalmazva: tolerancia, segítőkészség, felelősségvállalás, megbízhatóság, pontosság, önállóság, és természetesen a döntéshozatali képesség. Roppant fontos, hogy a gondozott családok biztonságban érezzék magukat a védőnői ellátás során. Ezzel a díjjal is szeretnénk felhívni a Védőnői Szolgálat értékeire és tevékenységére a figyelmet, egyúttal nagy öröm lenne számunkra, ha minél több fiatal nő választaná ezt a szép hivatást.”
Most itt az alkalom, hogy minden anyuka és apuka meghálálja védőnője áldozatos munkáját azzal, hogy jelöli őt az Év Védőnője díjra. Ezt a MAVE honlapján vagy az ezen az oldalon futó applikáció segítségével tehetik meg. A jelölési időszak április 30-ig tart, ezt követően pedig indul a közönségszavazás, amely május 31-én zárul.
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Egyre többen kérik az szja személyi kedvezményt, és egyre többen tudják, hogy az nemcsak rokkantság vagy fogyatékosság, hanem akár az orvosilag... Teljes cikk
A kormányzat jelenleg is vizsgálja, hogyan tudja az Otthon Start hitelprogramot, a fix 3 százalékos hitelt kiterjeszteni és biztosítani a külföldön... Teljes cikk
Egyedi miniszteri döntéssel a MÁV-csoport fegyveres, biztonsági feladatot ellátó munkavállalói is hathavi többletjuttatást kapnak, a fegyverpénz... Teljes cikk
- A tízezer lakosra jutó betöltött védőnői állások száma hazánkban 8 hónapja
- Új otthonfelújítási program indul és egyeseknek a diákhitel tartozást is elengedik 1 éve
- A védőnők számának alakulása a magyar egészségügyben 2 éve
- Munkaszüneti nap lesz a választások napja, hogy mindenki el tudjon menni szavazni 2 éve
- Egészségügyi bértábla 2 éve
- Válságban a védőnői rendszer 2 éve
- A körzetek több mint tíz százalékában nincs elég védőnő 2 éve
- Leszavazták: dolgozni kell december 24-én 2 éve
- Rendszerátalakítás az egészségügyben: Hétszázból hét védőnő elégedett 3 éve
- Ez a helyzet most a védőnői hálózat átalakításával 3 éve
- Káosz a védőnői hálózat működésében: Mindenkit igyekszik megnyugtatni az OKFŐ 3 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?