Az új költségvetésből sem kap több pénzt a királynő
Az új brit költségvetésből sem kap több pénzt az uralkodó, pedig a jelenlegi állami apanázs már a folyó kiadásokat sem fedezi.
II. Erzsébet királynő és férje, Fülöp edinburghi herceg jelenleg évente 7,9 millió fontot (2,5 milliárd forintot) kap a Civil Listről, vagyis a királyi házaspár hivatalos költségeire elkülönített állami keretből. Az összeget húsz éve nem emelték, ám ez idő alatt a brit kiskereskedelmi árindex - vagyis a Nagy-Britanniában használatos, széles merítésű inflációs mutató - 80 százalékkal emelkedett.
Sir Alan Reid, a királynő udvari kincstárnoka meg nem erősített londoni sajtóértesülések szerint nemrégiben közölte a kormány magas rangú illetékeseivel, hogy az uralkodó és férje kötelezettségeinek éves költségei jelenleg már 7 millió fonttal meghaladják az állami juttatás összegét. A hiányt egyelőre a Civil List vésztartalékából fedezik, ám 2012-re - éppen II. Erzsébet királynő trónra lépésének 60. évfordulójára - várhatóan ez is kimerül.
Ezt a most beterjesztett soron kívüli költségvetés is elismeri. A 121 oldalas dokumentum kimutatja, hogy az idén a királynő és Fülöp herceg hivatali kiadásai várhatóan 15,1 millió fontot tesznek ki, vagyis a 7,9 millió fontos állami juttatás mellett 7,2 millió fonttal meg kell csapolni a Civil List tartalékát. A jövő évre szóló előrejelzés szinte ugyanez: a 14,9 millió fontra becsült költségekkel továbbra is csak 7,9 millió font juttatás áll szemben, vagyis újabb 7 millió fontot kell lehívni a tartalékból, amelynek összege azonban a kimutatás szerint 2011 végére így 1 millió fontra apad.
Hogy azután mi lesz, arról egyelőre nincs konkrét bejelentés. A költségvetésben csak annyi szerepel, hogy a kormány 2011 után új alapokra kívánja helyezni az uralkodó hivatali kiadásainak finanszírozását, a mostani mechanizmust "egyszerű és korszerű" rendszer váltja majd fel, és a Civil List juttatásainak felhasználását - az egyéb állami kiadásokhoz hasonlóan - az országos számvevő testület ellenőrzi majd.
A Civil List keretéből csak a királynő és Fülöp herceg költségeit fedezik, de a brit monarchia egésze sem kerül túl sokba: fenntartására évente nem egészen 42 millió fontot fordítanak a költségvetésből, vagyis minden egyes brit adófizetőnek 69 pennyjébe kerül a királyság intézménye.
A The Sunday Times által a brit pénzarisztokrácia felső ezréről minden évben kiadott lista idei összeállítása a királynő személyes vagyonát 290 millió fontra becsülte. A rangsorban szereplő vagyonokhoz képest a 84 éves brit uralkodó ezzel azonban szinte szegénynek tűnik. A leggazdagabb az idei listán a brit-indiai acélbáró, Lakshmi Mittal, akinek vagyonát a lap 22,45 milliárd fontra (csaknem hétezer milliárd forintra) tette.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Öt éve nem mért csúcsra emelkedett a munkanélküliségi ráta Nagy-Britanniában a tavalyi utolsó negyedévben. Teljes cikk
A háztulajdonosok több mint fele azt állítja, hogy félretesz pénzt arra az esetre, ha hirtelen munka nélkül maradna, a bérlők közt alacsonyabb ez az arány. Teljes cikk
Egy friss felmérésben a válaszadók nagy része egyetért abban, hogy vezetők vagy nem veszik észre, hogy nem kapnak lehetőséget teljes potenciáljuk... Teljes cikk
- Boldogtalan britek: stresszesek és túlterheltek a szigetország dolgozói 1 hónapja
- Új HR vezető az Arvalnál 2 hónapja
- Ez a készség lesz a legfontosabb a HR-ben 2026-ban - interjú Nagy-Jakab Andreával 2 hónapja
- Megfordult a trend: meredeken csökken a brit bevándorlás 3 hónapja
- HR kiégés: így teszi tönkre magát és a szervezetet is a HR-es 3 hónapja
- Nagy Márton a minimálbérről: ha az állam nem avatkozik be, nem lesz megállapodás 4 hónapja
- Brutális szigorítás Nagy-Britanniában: nyelvvizsga nélkül nincs munkavállalás 5 hónapja
- Távozik a B+N Referencia Zrt.- HR-igazgatója 5 hónapja
- A brit vezetők jobban bíznak az AI-ügynökökben, mint a fiatalabb dolgozókban 5 hónapja
- Matek a minimálbérről: „a 13 százalékos emelésnek kicsi a lehetősége” 5 hónapja
- "Nagyratörő" brit–EU megállapodás készül a fiatalok szabad munkavállalásáról 5 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben