Bérkiegészítést kapnak az állami dolgozók
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatEgyösszegű bérkiegészítést kapnak a köztisztviselők és a közalkalmazottak, így teljesülhet a tavalyi bérmegállapodás - értesült a szerdai Világgazdaság.
Az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács keddi ülésén a szociális partnerek és a kormány képviselői egyetértettek abban, hogy a vártnál magasabb inflációs szint miatt ki kell egészíteni a közszférában dolgozók keresetét. A decemberi bérmegállapodásban ugyanis rögzítették, hogy ezen a területen átlagban meg kell őrizni a keresetek reálértékét - írta a lap.
A Világgazdaság értesülései szerint a kompenzáció első részeként 15 ezer forintot kapnának a közszférában dolgozók júliusban. A második részhez decemberben jutnának hozzá. A napilap által idézet KSH adatok azt mutatják, hogy 2007-ben 749 ezer közalkalmazott dolgozott a költségvetési intézményekben.
A Világgazdaság értesülései szerint a kompenzáció első részeként 15 ezer forintot kapnának a közszférában dolgozók júliusban. A második részhez decemberben jutnának hozzá. A napilap által idézet KSH adatok azt mutatják, hogy 2007-ben 749 ezer közalkalmazott dolgozott a költségvetési intézményekben.
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

HR katasztrófa romkom jelmezben: a Munkahelyi románc