Megjelent: 8 éve

Bérkompenzáció: az októberi béreket vennék alapul

Az érintettek szerint túl bonyolult a jogszabály, egyszerűbb szöveget szeretnének, emellett részletes, példákat is tartalmazó útmutatót, hogy kizárható legyen az eltérő jogértelmezés miatti szankcionálás lehetősége - mondta a Napi Gazdaságnak Zs. Szőke Zoltán, az ÁFEOSZ elnöke. A munkavállalók nettó keresetének megőrzéséhez szükséges béremelés végrehajtásához akkor vehetnek igénybe kompenzációt a munkaadók, ha a 93 ezer forintra emelt minimálbér és a 2012-ben 108 ezer forint garantált szakmai bérminimum megadásán túl valamennyi dolgozójuk 2011-es nettó keresetének szinten tartását vállalják. A kompenzáció csak a béremelés országos bérajánlásban meghatározott 5 százalékos szintjén felüli összegre jár 100 százalékban, a munkáltatók a szociális hozzájárulási adó összegéből tarthatják vissza az adott összeget.

Visszakövetelhető a jogosulatlan bérkompenzáció

A kormányzati elképzelések szerint a kompenzációs számításokhoz a 2011. októberi béreket veszik majd bázisnak, és ebbe nem számítható bele a béren kívüli juttatás. A munkaadók számításait, illetve a bérkompenzáció jogszerű alkalmazását a munkaügyi hatóság és a NAV is ellenőrizni fogja, és ahol hiányosságokat találnak, ott a valamennyi munkavállaló után igénybe vett teljes kompenzációs összeget vissza kell majd fizetni, és bírságot is kaphat a munkaadó.

Azt szeretnénk elérni, hogy ha valahol hiba van a számításokban, akkor ne a teljes foglalkoztatotti létszám, hanem csak annyi munkavállaló esetében kelljen visszafizetni a kompenzációt, ahány esetében hibát találtak − mondta a Napi Gazdaságnak az elnök. A rendelésállomány, illetve az üzleti környezet alakulása miatt több olyan visszajelzést is kaptunk már, hogy az emelés kitermelése is nehézséget fog okozni − mutat rá Zs. Szőke Zoltán. Ezt vagy elbocsátásokkal, vagy pedig a nyolcórás foglalkoztatás részmunkaidőssé alakításával próbálják majd orvosolni. Még hatályos a nyáron elfogadott Rogán-féle törvény az elvárt béremelésekről, és az ezzel kapcsolatos szankciókról. E szerint az a vállalkozás, amely nem teljesíti a kormány béremelési elvárásait, az nem indulhat közbeszerzési pályázatokon, illetve nem részesülhet állami támogatásban. Az uniós pályázatokból azonban nem zárta ki a vállalkozásokat a törvény.

Napi Gazdaság/MTI
  • 2020.06.16Gyakorlatban startol az új Tbj 2020. július 1-jétől már a mindennapos munka során alkalmazni kell a bérszámfejtés, járulékmegállapítás és az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásainak megállapítása során is. Elméletben már sokat tudunk róla, de mi a helyzet a gyakorlati oldalon? Részletek Jegyek
  • 2020.08.30Sämling Solution most induló online nyílt képzései! Összes képzésünk elérhető online, professzionális csapatunk profi megoldásokkal a megszokott színvonalon a következő képzéseket ajánlja figyelmébe: Virtuális csapatok menedzselése, Practical Task&Project menedzsment, Hogyan oktassunk online, Kreatív problémamegoldás, Megtartó erőim a változó időkben, Reziliencia,Virtuális interjútechnika Részletek Jegyek
Follow hrportal_hu on Twitter