kapubanner for mobile

Borzalmas körülmények között dolgoznak a Samsung gyáraiban

A brazil kormány a Samsung brazíliai gyárának munkásai mellett állt ki, amikor beperelte a céget a gyárban tapasztalható munkakörülmények miatt, írja az Index.

A munkaügyi minisztérium számos szabálytalanságot tárt fel a gyárban, ezek közül a legsúlyosabb, hogy a gyárban a 15 órás munkanap teljesen bevett szokás. A munkásoknak ebből tíz órát állva kell ledolgozni. A hosszú munkanap miatt a munkások egészségügyi problémákkal küzdenek, több mint kétezren jelentettek egészségkárosodást az elmúlt időszakban.

A perben a kormány 100 millió dollár kártérítést követel a Samsungtól. A cég azt nyilatkozta, hogy együttműködik a hatóságokkal, ahogy hivatalosan megkapja az említett panaszokat. Közleményükben azt állítják, hogy mindent megtesznek munkásaik egészségének védelmében, magasak a biztonsági, egészségügyi követelmények a gyárban.

Nem ez az első eset, hogy problémákról számolnak be a Samsung gyáraiból, egy évvel ezelőtt a kínai gyárakban találtak súlyos visszaéléseket. A mobiltelefonokat, televíziókat és más háztartási eszközöket összeállító gyárakban dolgozóknak naponta gyakran 11-12 órát is állniuk kell, miközben éppen csak teljesíthető munkavégzési ütemet diktálnak nekik.

Index
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek