Bővíti rácalmási üzemét a Hankook Tire
Több, mint 2,4 milliárd forintos beruházással tovább bővíti rácalmási üzemét a Hankook Tire Magyarország Kft. - mondta el a cég kommunikációs menedzsere szerdán az MTI-nek.
Az Új Széchenyi Terv keretében, az előzetes tervek szerint 2013 első félévében elkészülő, komplex technológiai fejlesztés munkálatai október 15-én kezdődtek meg.
Lee Sang Il, a Hankook Tire Magyarország Kft. ügyvezető igazgatójának közlése szerint az újabb keverőgép telepítése lehetővé teszi a gyár hatékonyságának jelentős növelését. A beruházáshoz kapcsolódón a cég már el is kezdte az új dolgozók betanítását.
A Hankook rácalmási gyárában jelenleg 2200-an dolgoznak. Ötszázféle specifikációval, - méretben és mintázattal - személygépkocsikhoz, könnyű teherautókhoz és SUV-okhoz (szabadidő autókhoz) naponta 34 ezer gumiabroncsot készítenek elsősorban az európai piacokra.
A rácalmási gyárban 2007-ben kezdődött meg a termelés, tavaly ősszel pedig befejeződött a beruházás második ütemének építése, s 230 millió eurós költséggel elkészült az 58 ezer négyzetméter alapterületű új üzemegység, s a gyár elérte a teljes kapacitását. A beruházás első két ütemének megvalósítására 550 millió eurót költött a Hankook.
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk
A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk
A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk
- Már az EU-ban is téma lett a menopauza, a munkahelyeknek is lépniük kell! 7 napja
- Politikai nyomás a munkahelyen? Ezért válik a kampány veszélyessé a vezetőnek 2 hete
- 20 állás, ami iránt legjobban nő a munkaadói igény 2026-ban 2 hete
- 50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban 3 hete
- Kínai gigaberuházás Tatabányán: 43 milliárd forint, 800 új munkahely 3 hete
- 150 új munkahely Napkoron a milliárdos beruházás nyomán 3 hete
- Nem a fizetés számít: ez tartja a munkahelyen a Z generációt 3 hete
- Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás 3 hete
- 200 új munkahelyet hoz létre ez a cég Sóskúton 1 hónapja
- 700 munkahely válik betonbiztossá Pápán – újabb milliárdos beruházás érkezett 1 hónapja
- Munkahelyi szexuális zaklatás: mit tehet a HR és a vezetés? 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?