kapubanner for mobile

Cameron EU szerződést módosítana a bevándorlók miatt

Az Európai Unió szerződéseit is módosítani kell az EU-társállamokból érkezők nagy-britanniai bevándorlásának megfékezésére - mondta vasárnap a brit miniszterelnök.

David Cameron a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában kijelentette azt is, hogy a brit EU-tagságról általa megígért népszavazást a 2017 végében meghatározott határidőnél előbb is megtarthatják.

Cameron a brit kormány szigorítási terveinek fő pontjai közül kiemelte, hogy nem kaphatnak munkanélküli segélyt azok, akik állásajánlat nélkül érkeznek más EU-tagállamokból, és ha hat hónapon belül nem találnak munkát, távozniuk kell Nagy-Britanniából.

Akik találnak munkát, azoknak is négy évig kell folyamatosan dolgozniuk, mielőtt jogosulttá válnának a brit szociális ellátórendszer teljes körű szolgáltatásaira, és a jelenlegi gyakorlattól eltérően nem vehetnek fel családi pótlékot olyan gyermekeik után, akik nem élnek velük folyamatosan Nagy-Britanniában - sorolta a konzervatív párti brit kormányfő.
Hozzátette: a bevándorlási szabályozás London által igényelt szigorításaihoz az EU-szerződéseket is módosítani kell, "mégpedig jelentős mértékben".

Arra a kérdésre, hogy - amint az nemrégiben a brit sajtóban elterjedt - a brit kormány valóban számszerű felső határ meghatározásával is korlátozni kívánná a bevándorlást, Cameron először kitérően csak annyit mondott: a bevándorlás csökkentését szeretné elérni, és meggyőződése, hogy a tervezett szigorítási intézkedésekkel ez biztosítható. A kvóták lehetőségére vonatkozó, megismételt kérdésre a brit miniszterelnök kijelentette: a kormány tervez ilyen kvótákat, de ezek az Európai Unión kívüli országokból érkező "gazdasági bevándorlókra" vonatkoznak majd.

Cameron kijelentette: a brit EU-tagság sorsáról kilátásba helyezett népszavazást 2017 végéig meg kell tartani, de ő annak örülne igazán, ha a referendumot ennél korábbi időpontra ki lehetne írni, abban az esetben, ha hamarabb lezárulnak az Európai Bizottsággal a brit-EU viszony átalakításáról London által igényelt tárgyalások.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Így alakult a a munkanélküliség az OECD országaiban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a... Teljes cikk

Horvátországban minden második fiatal ezer euró alatt keres

A 25 év alatti horvátországi dolgozók fele havi ezer eurónál kevesebb (nagyjából 388 ezer forint) nettó fizetést visz haza, vagy ennél is kevesebbet... Teljes cikk

Sztrájk miatt szinte a teljes élet leáll ma ebben az országban

A közlekedés kivételével minden állami és magán ágazatot érint az olasz szakszervezetek által hétfőre meghirdetett általános sztrájk, amelyet a... Teljes cikk