Cameron megfékezné a "hatalmas európai népvándorlást"
Nagy-Britannia támogatja az Európai Unió további bővítését, de csak olyan mechanizmus kidolgozásával együtt, amely elejét veszi a "hatalmas népvándorlásnak" az unión belül – írta vasárnap megjelent cikkében a brit miniszterelnök.
David Cameron, aki a The Sunday Telegraph című tekintélyes konzervatív vasárnapi brit lapban ismertette a kormánya által szükségesnek tartott uniós reformokat, kifejtette: az EU-n belüli szabad munkaerő-áramlás célja csak az lehet, hogy az uniós társállamokból érkezők valóban dolgozzanak, nem pedig az, hogy "ingyen" szociális ellátásokat vegyenek igénybe.
A konzervatív párti brit kormányfő ezúttal nem részletezte, hogy milyen szabályozási szigorításokat kíván elérni, tavaly novemberben azonban, a Financial Times-nak írt programismertetésében átfogó összefoglalót adott a London által az uniós bevándorlás korlátozására igényelt intézkedésekről.
Abban a cikkében a brit miniszterelnök azt írta, hogy a közép- és kelet-európai EU-tagállamokból Nagy-Britanniába érkező hatalmas tömeg megmutatta a jelenlegi szabályozás tarthatatlanságát, ezért itt az ideje egy olyan új megállapodásnak, amely az EU "központi, ám nem minden feltétel nélküli" alapelveként ismeri el a munkaerő szabad áramlását.
Ezt több módon el lehet érni. Meg lehet követelni például, hogy az új EU-tagállamok egy főre jutó jövedelme vagy gazdasági teljesítménye elérjen egy bizonyos szintet, mielőtt teljesen szabaddá válik állampolgáraik számára a munkavállalás más uniós országokban. Emellett lehetővé tehető az is, hogy egy-egy EU-tagállam felső korlátot szabjon meg, ha egy adott évben meghalad egy meghatározott szintet az uniós bevándorlás - írta a Financial Times-ban közölt novemberi cikkében David Cameron.
A The Sunday Telegraph-ban vasárnap megjelent írásában a brit kormányfő leszögezte: a munkaerő-áramlás szigorúbb szabályozása mellett el kell érni azt is, hogy az egyes döntési jogkörök "ne csak mindig Brüsszel felé áramoljanak", hanem Brüsszelből vissza, a tagállamok felé is. Cameron hangsúlyozta, hogy Nagy-Britannia nem kíván osztozni "a mind szorosabbra vont unió" koncepciójában sem, és nemet mond az EU-intézmények részéről megnyilvánuló "felesleges beavatkozásokra".
A brit miniszterelnök szerint ezek a fő stratégiai pontjai azoknak a tárgyalásoknak, amelyeket London kezdeményezett az Európai Bizottsággal Nagy-Britannia és az EU viszonyrendszerének átalakításáról és a brit kormány által szükségesnek tartott uniós reformokról. Cameron megerősítette, hogy ha a jövőre esedékes brit parlamenti választások után is ő lesz Nagy-Britannia miniszterelnöke, a brit választók 2017 vége előtt népszavazáson dönthetnek arról, hogy a Brüsszellel folytatott tárgyalások kimenetele alapján az EU tagjai akarnak-e maradni, vagy távoznának az unióból.
Cameron szerint a briteket aggasztja az a lehetőség, hogy Nagy-Britanniát "beszippantja egy jövőbeni Európai Egyesült Államok". Azt látják, hogy a döntések "valahol nagyon távol" születnek, nem az általuk választott képviselők alkotta brit parlamentben, és aggasztja őket az is, hogy a jelenlegi uniós szabályozás alapján olyanok is igényelhetnek szociális ellátásokat, akik soha nem dolgoztak Nagy-Britanniában.
A brit kormányfő szerint ennek következtében a brit EU-tagság demokratikus támogatottsága mára "papírvékonnyá kopott".

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?