Csak a háromgyerekeseknek jár 40 év után a nyugdíj?
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatSok a bizonytalanság a nők 40 év utáni nyugdíja ügyében, a vegyipari szakszervezet (VDSZ) elnöke szerint egyre többet hallani egy korábbi, a kormány elé szánt "munkaanyagról", melyben a kedvezményes nyugdíjazás feltételeiről többféle, mostanáig ismeretlen variáció szerepel - írja az Országos Sajtószolgálat.
A sok variáció közül nem tudni melyiket fogadták el, vagy elfogadták-e egyáltalán a döntéshozók. Mivel az eddigi hivatalos nyilatkozatok hiányosak és zavarosak, elképzelhető, hogy igazak azok a nem hivatalos hírek, amelyek szerint a 40 éves kedvezményt csak a háromgyerekes anyák vehetik igénybe, a kétgyerekesek legjobb esetben is csak 42, az egygyerekesek pedig 43 év után vonulhatnak vissza.
Még mindig nem tudni pontosan, milyen feltételekkel mehetnek nyugdíjba 40 év szolgálati viszony után a nők, a vegyipari szakszervezet (VDSZ) elnöke több forrásból úgy értesült, hogy eredetileg számos kitételt rögzítettek a jogosultság eléréséhez.
Székely Tamás elnök szerint tisztázni kell, hogy az egyre szélesebb körben terjedő információk igazak-e, vagyis, jóváhagyták-e az ominózus változatok valamelyikét, vagy végül elvetették a többféle variációt. Székely szerint a változatok mindegyikében alapvető feltételként szerepel legalább egy, tíz évig a saját háztartásban nevelt gyerek, de - az eredeti tervezet szerint - 40 év után csak a háromgyerekesek vehetnék igénybe a teljes jogú öregségi nyugdíjat. A kétgyerekeseknek 42, az egygyerekeseknek 43 év szolgálati időt kell igazolniuk.
Székely információja szerint egy másik, "B" variáns viszont különféle születési időpontokhoz kötné a kedvezményes nyugdíjazást, de ez esetben is meghatározó a gyerekek száma.
Az 54. január elseje előtt született nők közül is csak azokat érintené a kedvezmény, akiknek három gyerekük van, s a már említett feltételek szerint, tíz évig saját háztartásban nevelték őket. Ez az "évjárat" kétgyerekesként 42, egy gyerekkel pedig 44 év után tehetné le a munkát.
Az életkorhoz kötött "B" variáció egyik alpontja az 54-55-ben született nőkről rendelkezik. Közülük - a tervezet szerint - még a háromgyerekesek sem állhatnak le 40, csak leghamarabb 41 év szolgálat után. Ebben a korosztályban a kétgyerekeseknek 43, az egygyerekeseknek 45 év kell a kedvezményes nyugdíjhoz.
Az 56-57-ben született nők legjobb esetben is csak 42 év után, a kétgyerekesek 44, az egygyerekesek 46 év után fejezhetnék be a munkát, ha ezt a variációt választotta volna a kormány.
Székely úgy értesült, hogy a legrosszabb megoldás az 58. január 1. után születettekre készült: három gyerekkel is leghamarabb 43, két gyerekkel 45, egy gyerekkel 47 ledolgozott év után fejezhetik be az aktív munkát.
Az elnök felhívja a figyelmet arra, hogy a döntéshozók nem egyeztettek a szociális partnerekkel, az eddig nyilvánosságra hozott hivatalos információk pedig ellentmondásosak és pontatlanok, ezért sok kérdést tisztázni kell - írja az Országos Sajtószolgálat.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?