kapubanner for mobile

Czomba Sándor: a magyar munkaerőpiac rendkívül feszített

A kormány célja, hogy a foglalkoztatási ráta 2030-ra elérje a 85 százalékot.

A magyar munkaerőpiac rendkívül feszített, megváltozott a helyzet 2010-hez képest, jelentősen nőtt a foglalkoztatás, csökkent a munkanélküliségi ráta - hangsúlyozta Czomba Sándor, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára kedden Budapesten, a Magyar Államkincstár (Kincstár) fiatalok vállalkozóvá válását támogató projektjeinek zárórendezvényén. Az államtitkár ismertette, Magyarországon mintegy 4,7 millióan dolgoznak, és felhívta a figyelmet arra, hogy a folyamatban lévő beruházások megvalósulásával 500 ezer új munkaerőre lesz szükség. A foglalkoztatási ráta az európai unió 74,5 százalékos átlagával szemben Magyarországon 80,2 százalék, és a kormány célja, hogy 2030-ra érje el a 85 százalékot.

A munkanélküliség Magyarországon 4 százalék alatt van, ami kedvezőbb az uniós 6,2 százalékos átlagnál - tette hozzá az államtitkár. Czomba Sándor a munkaerőpiac kihívásai között említette a strukturális feszültséget, a munkaerőhiányt, a technológiai fejlődés, a digitalizáció, az automatizáció követését, a demográfia változást. A kormány foglalkoztatáspolitikai céljai között hangsúlyozta a termelékenység folyamatos növelésének szükségességét a gazdaságpolitikai célokkal összhangban, valamint a foglalkoztatás feltételeinek javítását. 

 

MTI

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Minden nyolcadik magyar orvos külföldön dolgozik, és nem csak a pénz miatt

A Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint egyre több magyar orvos vállal munkát külföldön, és a kivándorlás mögött már nemcsak anyagi okok... Teljes cikk

Csak az orvosok lelkiismerete miatt működött az ellátás ebben a térségben

A Magyar Orvosi Kamara szerint a kialakult káosz a túlterheltség, a vitatott munkafeltételek és a rendszerszintű hiányosságok következménye. Teljes cikk

Felmérés: ennyivel nőhet a bére annak, aki jól ismeri az AI-t

Egy friss kutatás szerint a vezetők többsége a továbbképzést és az átképzést tartja prioritásnak a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Teljes cikk