Czomba Sándor: Még soha nem volt ilyen alacsony a regisztrált álláskeresők létszáma
A rendszerváltás óta idén márciusban mérte a legalacsonyabb regisztrált álláskeresői létszámot a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat, ami így több mint három évtizedes rekordot jelent - közölte kedden a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Tavaly márciushoz viszonyítva is további, mintegy 8 ezer fővel csökkent a regiszterben szereplők köre, így abban jelenleg mindössze 236 ezren vannak.
Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár megállapította, hogy a gazdasági aktivitás a korábbi hónapokhoz viszonyítva gyorsabb ütemben nőtt, a létszámnövekedés egy év alatt meghaladta a 60 ezret. A kormány ugyanakkor ezzel párhuzamosan továbbra is célzott intézkedésekkel igyekszik csökkenteni a regisztrált álláskeresők számát.
Magyarországon a munkaerő-tartalék mintegy 300 ezer főre tehető, a regisztrált álláskeresők számán felül közel 60 ezer inaktív található hazánkban, akiket a gazdasági növekedés újraindítása érdekében minden lehetséges eszközt felhasználva be kell vonni a munkaerőpiacra.
Az aktivitás növelése érdekében hazai és uniós finanszírozású programok is indultak, az elkövetkezendő időszakban pedig további célzott munkaerőpiaci intézkedések várhatók a foglalkoztatás további növelését szem előtt tartva - fogalmazott az NGM közleménye.
MTI
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek


Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon