DT: kémkedés az informátor után
A Deutsche Telekom vezérigazgatója a hétvégén szigorú felelősségre vonást ígért a cég megfigyelési ügyével kapcsolatban. A Der Spiegel úgy tudja a vállalatvezetés az alacsonyabb szintű vezetők, a felügyelőbizottság tagjai és újságírók után kémkedett azt kutatva, honnan szivárognak ki vállalati hírek a sajtó számára.
A Bild am Sonntagnak nyilatkozva René Obermann elmondta: "tekintet nélkül beosztásra és személyre" vonják kérdőre az érintetteket, és ezzel egyidejűleg biztosítják az ügyféladatok biztonságát.
Obermann ismételten hangsúlyozta, hogy személy szerint nem érinti a botrány, először tavaly nyáron értesült adatok félrekezeléséről, ez ügyben semmit nem igyekezett elleplezni, hanem levonta a szükséges személyi és szervezeti konzekvenciákat. Minden további nyomozást az ügyben átadtak az ügyészségnek.
A Der Spiegel hírmagazinban megjelent, leleplező riport nyomán a Deutsche Telekom hivatalosan elismerte, hogy 2005-ben és 2006-ban "a jelek szerint" mobil és vezetékes távközlési adatok
"törvényellenes felhasználása" történt, és hogy az ügyet a cég kezdeményezésére már vizsgálja az ügyészség.
A közlemény szerint egyes beszélgetések idejét, időtartamát és a telefonálók feltételezett személyazonosságát figyelték meg, de a beszélgetések tartalmát nem ellenőrizték, nem rögzítették. Azt sem közölték, ki és mire használta a megszerzett adatokat.
A Der Spiegel szerint a vállalatvezetés, külső szakértők bevonásával, az alacsonyabb szintű vezetők, a felügyelőbizottság tagjai és újságírók után kémkedett, azt nyomozván, honnan szivárognak ki vállalati hírek a sajtó számára.
A német pénzügyminisztérium szóvivője az üggyel kapcsolatban azt mondta, hogy a kormány üdvözli a Deutsche Telekom vezetősége és az ügyészség intézkedéseit az ügy feltárására, és továbbra is teljes a bizalma a cég vezérigazgatója, René Obermann iránt. Az ügyfelek bizalma viszont megrendülhet.
Ez az ügy nem fog tetszeni az előfizetőknek, ezért további vonalakat fognak felmondani, márpedig eddig is a vezetékes forgalom lemorzsolódása a Deutsche Telekom egyik legnagyobb gondja - mondta egy elemző a Dow Jones hírügynökségnek.
MTI/Napi Gazdaság

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon