kapubanner for mobile
APEH  VPOP 

Egyhavi mozgóbért kaptak az APEH-dolgozók

Egyhavi mozgóbért kaptak az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH), valamint a Vám- és Pénzügyőrség (VP) dolgozói, amit a pénzügyminiszter szerint a prognózis feletti adóbevételek indokoltak. A kifizetés az áprilisi kiadásokat terheli.

Oszkó Péter a tárca csütörtöki háttérbeszélgetésén az MTI kérdésére elmondta: az adóigazgatási szakszervezetekkel megállapodtak abban, hogy a korrigált prognózishoz igazítják a mozgóbér feltételeket, de ezt nem foglalták írásba. A következő negyedévi feltételeket még ez a kormány alakítja ki - tette hozzá.

Az első negyedévi adóbevételek nem igazolták az aggodalmakat, a központi adóbevételek egyenlege 16 milliárd forinttal jobb, mint a prognózis, és a járulékokból is 10 milliárd forintos többlet van - mondta Oszkó Péter.

A Pénzügyminisztérium (PM) által szerdán nyilvánosságra hozott adatok szerint az államháztartás márciusi hiánya 259,3 milliárd forint volt a helyi önkormányzatok nélkül, 45,2 milliárddal alacsonyabb a 304,5 milliárd forintos várakozásnál. Az államháztartás 609,9 milliárd forintos első negyedévi pénzforgalmi deficitje a várható éves hiány 69,4 százaléka volt.

A pénzügyminiszter elmondta: a költségvetés bevételi és kiadási számai is fölötte vannak a prognózisnak. Nagyobb arányú pozitív eltérések a bevételi oldalon vannak. A kiadási oldalon a miniszter szerint nagyságrendileg tartani tudják a prognózist, ami a feszített gazdálkodás, fegyelmezett kincstárnoki rendszer működésének eredménye.
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek