kapubanner for mobile

Egyre kevesebben dolgoznak a mezőgazdaságban

Az európai és a közép-ázsiai régióban tovább csökken a mezőgazdaságban dolgozók száma a 2011-es 50 millió főről 2050-re mintegy 15 millióra - jelentette ki Fernanda Guerrieri, az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) térségi képviselője.

Fernanda Guerrieri abból az alkalomból tartott szerdán sajtótájékoztatót a budapesti azeri nagykövetségen, hogy áprilisban Bakuban rendezik meg a szervezet 28. európai regionális konferenciáját.

A FAO térségi képviselője elmondta: az EU mezőgazdasági termelésének növekedése a 2011. évihez képest 2050-re a FAO becslése alapján 10 százalék körül várható, míg a közép-ázsiai országokban elérheti az 50 százalékot is. A növekedés ellenére az EU elsősorban élelmiszer-importőr marad - tette hozzá.

Kálmán Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium nemzetközi kapcsolatok főosztályának vezetője hangsúlyozta: nem az a probléma, hogy a Föld ne lenne képes elegendő élelmiszerrel ellátni a népességet, sokkal inkább az, hogy az élelmiszer nem mindenhol áll egyformán rendelkezésre, és nem mindenki tudja megvásárolni.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek