Elbocsátás az olajipari vállalatnál
Az INA igazgatótanácsa létszámcsökkentési programot fogadott el és 100 millió kunát különített el végkielégítésre - idézte kedden a cég közleményét a horvát Hina hírügynökség.
A hírügynökség értesülése szerint a létszámcsökkentési program 338 alkalmazottat érint. Azoknak a dolgozóknak, akik részt vettek az 1991-1995-ös háborúban, átlagosan 300 ezer kuna, a többieknek átlagosan 220 ezer kuna lesz a végkielégítése.
Az INA közleménye szerint az elbocsátások a bevezetett szervezeti változtatások, az alkalmazott új technológia, valamint a hatékonyság növelése és a hosszú távú versenyképesség megalapozása miatt váltak szükségessé. A közleményben az INA hangsúlyozza, hogy keresi a lehetőségeket a feleslegessé vált alkalmazottak megtartására, egyebek között átképzés vagy rövidített munkaidőben történő alkalmazás formájában.
A Hina hírügynökség egyúttal nem hivatalos értesülésekre hivatkozva jelezte az is, hogy az INA vezetése elfogadta a finomító üzletágra vonatkozó stratégia megtárgyalásának a menetrendjét, valamint közölte, hogy egy hónapon belül döntés várható az ügyben.

- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon