Enyhén csökkentek a vendégmunkások hazautalásai az EU-ban
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz Európai Unió tagállamaiban dolgozó vendégmunkások tavaly 38,8 milliárd eurót utaltak át származási országukba az előző évi 39 milliárd euróval szemben - közölte kedden az Eurostat.
Az unió statisztikai hivatalának adatai szerint ebből 10,3 milliárd euró az EU-n belüli átutalás volt, a többit az unión kívüli államokba küldték.
A legnagyobb összeg, 8,8 milliárd euró Franciaországból áramlott ki, ennek 69 százalékát harmadik országokba utalták át. A második helyen 6,8 milliárd euróval Olaszország áll, majd Spanyolország (6,6 milliárd euró), Nagy-Britannia (6,3 milliárd euró) és Németország (3,1 milliárd euró) következik.
Az Eurostat kimutatása szerint a Magyarországon dolgozó külföldi munkások tavaly 90 millió eurót utaltak át származási országukba, 4 millióval kevesebbet, mint 2011-ben. Ebből 51 millió euró jutott az unión belüli tranzakciókra.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?