kapubanner for mobile

Év végén kiderül, ki lesz a Nemzeti Színház új igazgatója

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Tegnap éjfélkor lejárt a Nemzeti Színház vezérigazgatói pályázata. A Népszabadság szerint nyolcan vitték el a pályázati dokumentációt, de csak négyen osztották meg elképzeléseiket a minisztérium által felkért szakmai kuratóriummal: Alföldi Róbert, Balikó Tamás, Hudi László és Szűcs Miklós.

Negyvenöt napos pályázati időt adott a Nemzeti Színház vezérigazgatói posztjára Jordán Tamás lemondása után Hiller István oktatási és kulturális miniszter. A nyolc pályázót jelentő kezdeti fellángolást követően már csak négyen adták be ténylegesen pályázatukat. Alföldi Róbert, a Bárka direktora koncepcióját csak a döntés után hozza nyilvánosságra, ahogy Balikó Tamás, a Pécsi Nemzeti Színház vezetője, illetve a Nemzeti Színház Zrt. művészeti tanácsadója is. Igaz, a pletykákkal ellentétben nem Mohácsi János rendezővel közösen indul a pályázaton, hanem két másik rendező segédletével: Valló Péterrel és Béres Attilával.

Szűcs Miklós, a Budapesti Kamaraszínház direktora öt éve is megpróbálta elképzeléseit megvalósítani a Nemzeti Színházban, pályázata tehát kész volt, csupán az elmúlt évek tapasztalatai alapján változtatott benne itt-ott. Szűcs reméli, hogy ezúttal nem ismétli magát a történelem, hiszen öt évvel ezelőtt az akkori kulturális miniszter, Görgey Gábor harminc évre titkosította a szakmai kuratórium véleményét. A rendező tizenkét tagú csapattal pályázik, melyben olyan nevek is szerepelnek, mint Makk Károly, Tordy Géza, Szilágyi Tibor, Sopsits Árpád és Csiszár Imre. Tervei szerint alapjában véve megtartaná a Nemzeti jelenlegi társulatát, de jobban használná a színészeket.

A Hudi László-Imre Zoltán páros koncepciója meglehetősen eltérő a többitől, szándékaik szerint a produkciók egyharmadát a Lágymányosi hídnál lévő épületben, blokkrendszerben adnák, kétharmadát pedig országszerte. Ez utóbbit főként koprodukciós előadások keretében képzelik el. A Nemzeti mint társulat megszűnne, így a kétmilliárdos költségvetés felét megspórolhatnák, és visszaforgathatnák az együttműködésekbe. Az, hogy kikkel dolgoznának együtt, arról neves írókból, színházi emberekből, zenészből, képzőművészből álló művészeti tanács határozna. A felkért művészek pedig az előadáshoz saját társulatukat hoznák, vagy maguk állítanák össze csapatukat.

A pályázatokról harminc napon belül mond véleményt a minisztérium által felkért szakmai kuratórium az öt éves megbízásról szóló végleges döntést pedig Hiller István hozza meg.

Népszabadság
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek