Megjelent: 1 hónapja

Ezek alapján biztos, hogy a forint marad a hazai fizetőeszköz a következő években is

Magyarország az Európai Unióba való belépésével kötelezettséget vállalt az euró bevezetésére. A GKI Gazdaságkutató Zrt. az eurózónás csatlakozáshoz szükséges négy kulcsfontosságú kritérium teljesítését elemezte.

  1. A költségvetési hiány 2004 és 2011 közt minden évben meghaladta a kritérium által előírt GDP arányos 3%-ot. Ezt követően 2012 és 2019 közt sikerült prudens költségvetési politikát folytatni; s ekkor teljesült is a deficitre vonatkozó kritérium. A COVID-dal véget ért hazánkban a fiskális fegyelem időszaka: 2020 és 2023 közt minden évben az kritérium több mint duplájára hágott a hazai hiány, de 2024-ben is 5% körül alakult. A 2025-ös, meglehetősen optimista költségvetés 3,7%-os hiánycélt határozott meg.
  2. Az államadósság a kritérium szerint nem haladhatja meg a GDP 60%-át, vagy ha ennél magasabb, akkor közelítenie kell hozzá. 2004 és 2011 között nemhogy nem közelített a bűvös 60%-hoz, de egyre inkább távolodott tőle. 2012-ben trendforduló történt (amit a magánnyugdíjpénztári vagyon túlnyomó részének államosítása tett lehetővé, ez az akkori GDP 10,5%-át tette ki). Ezt követően a rendkívül alacsony nemzetközi és hazai kamatszint miatt fokozatosan csökkent az államadósság aránya, és teljesítettük is az idevágó a kritériumot. A koronavírus-válság következtében a ráta felugrott, és azóta csak enyhe csökkenés figyelhető meg a mutatóban. Összességében a nominális államadósság megduplázódott 2010 óta és GDP arányosan a 2017-es szinten áll.
  3. Az infláció alakulásában hasonló dinamikákat figyelhetünk meg. 2012 előtt rendre átlépte a hazai árnövekedés a meghatározott szintet (a három legjobban teljesítő eurózónás ország átlaga, +1,5 százalékpont). 2014-2016 között hazánk jól teljesített az árstabilitást tekintve (részben a mesterségesen lenyomott rezsiköltségek miatt). Bár 2016 után is az MNB 3%-os célja körül alakult az infláció, az alacsony eurózónás árnövekedésnek köszönhetően ez már nem volt elég a kritérium teljesítésére. A 2022-2023-ban elszálló, Európa-rekorder infláció után stabilizálódni látszik a hazai árszínvonal, 2024 végére a referenciaérték körül alakult a mutató.
  4. A maastrichti kritériumok hosszú távú kamatokra vonatkozó passzusa szerint a kamatok legfeljebb 2 százalékponttal haladhatják meg a három legjobb teljesítményt nyújtó tagállam kamatának átlagát. Bár 2012-ig ettől rendre magasabb volt a hazai kamatszint, 2014 és 2020 között mi is élvezhettük az olcsó hiteleket (a kritériumok rendre teljesültek). Ezt követően a hosszú távú kamatok emelkedtek. Bár 2024-re a kamatok világszerte magasabbak, mint a „békeidőkben” voltak, a hazai adatok így sem teljesítik a kritérium által előírt értékeket.

A  GKI sajtóközleménye szerint összességében elmondható: ha politikai akarat is társult volna a kedvező makrogazdasági környezet mellé, 2014 környékén csatlakozhattunk volna az euró előszobájához, az ERM II.-höz. 2024-re a magas kamatok és a költségvetési hiány miatt messze sodródtunk ettől a lehetőségtől. Gazdaságpolitikusaink nyilatkozatai alapján pedig arra lehet számítani, hogy a forint marad a hazai fizetőeszköz a következő években is, annak minden hátrányával együtt.

  • 2025.02.28Vezetői Best Practice Fórum - Digitális transzformáció és az AGILE A Fórum célja: A Fórum célja a jó vezetői gyakorlatok és tapasztalatok megosztása, illetve a hazai vezetési kultúra fejlesztése.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.03.11Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Szervező: BMEinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.03.18Óbudai Egyetem Állásbörze A személyes találkozás az potenciális jelentkezőkkel az állásbörzén az egyik leghatékonyabban módszer, hiszen amíg egy önéletrajz csupán „vázlatos” formában nyújt a jelentkezőről képet, addig a személyes találkozás és beszélgetés által sokkal jobban bizonyíthatnak is a szakmai felkészültséggel kapcsolatban. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.03.27 recruiTECH konferencia A recruiTECH elsősorban HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding specialistáknak és learning & development szakembereknek szól, akik napi szinten küzdenek a toborzási céljaikért a munkaerőpiacon, akik keresik az új megoldásokat, melyek segítségével hatékonyabbá tehetik vállalatuk tevékenységét.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új óvoda épül Budaörsön uniós forrásból

Új óvoda épül Budaörsön csaknem 800 millió forintnyi uniós forrásból. A budaörsi önkormányzat az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta,... Teljes cikk

Kiegészítő nyugdíjak, kata-adózás, bérrendezés - ezeket az ígéreteket tette Magyar Péter

Létrehozzák a nyugdíjasok szolgáltatási központját, megtartják a 13. havi nyugdíjat, bevezetik a méltó élethez szükséges kiegészítő... Teljes cikk

Nagy Márton elmondta, kiknek a pénzügyi helyzetét kell tovább javítani

A kispénzűek és a középréteg pénzügyi helyzetét tovább kell javítani, erről szól majd a 2025-ös év - hangsúlyozta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk