kapubanner for mobile

Felelősségre vonható-e egy bíró?

Handó Tünde az Országos Bírósági Hivatal elnöke szerint egy bíró nem bírálhatja bírótársa döntését, mert az veszélyeztetné a bírói ítélkezés függetlenségét. Felette csak a törvényszék elnökének van fegyelmi jogköre.

Egy törvényszéki bíró felett a fegyelmi jogkört kizárólag a törvényszék elnöke gyakorolhatja, ő az, aki kezdeményezheti ilyen eljárás megindítását - közölte Handó Tünde. A Gyulai Törvényszék szóvivője hétfőn kijelentette, nem elfogadható, ha egy bíró az ítélet indoklásában rasszista megjegyzéseket tesz.

A Magyar Bírói Egyesület által 2004-ben elfogadott etikai kódex szerint a bíró nem bírálhatja bírótársa döntését - mondta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke hétfőn Kecskeméten. Handó Tünde hangsúlyozta: az etikai kódex megújítása folyamatban van, az elkészített anyagok a bírók számára már elérhetőek. Az új etikai kódex elfogadása az Országos Bírói Tanács feladata.

Az OBH elnöke kijelentette: "egy bíró, mint amilyen én is vagyok, nem fogalmazhat meg véleményt egy konkrét ügyben hozott döntésről". A bírónak az ítélkezésében függetlennek kell lennie, az ítélkezés függetlensége pedig azt jelenti, hogy semmilyen külső behatás, befolyás, fenyegetettség, külső elvárások, szempontok nem befolyásolhatják az ítélkezést.

"A törvény szövege és a bizonyított tényállás az, ami alapján döntést hozhat, és még saját erkölcsi vagy világnézeti véleményét is háttérbe kell szorítania" - mondta. Leszögezte: a bírói függetlenség a jogállam alapja.

Handó Tünde fontosnak nevezte azt az alapelvet, amelyhez a bíróságoknak tartaniuk kell magukat: "a bírák az ítélkezés során a törvényeknek megfelelően nyilvánulhatnak meg, a bíró az ítélkezés során sem szavakkal, sem egyéb módon nem nyilváníthat ki elfogultságot vagy előítéletességet egyetlen személy vagy csoport irányában sem, ahogyan az alaptörvény is rendelkezik".

A Gyulai Törvényszék március 24-én hozott határozatában elutasította a Békés Megyei Főügyészségnek a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület feloszlatására irányuló keresetét. Mucsi Erika tanácsvezető bíró ítéletének indoklását több párt és civil szervezet is sérelmesnek találta a roma kisebbségre nézve.

Nem elfogadható, ha egy bíró az ítélet indokolásában rasszista megjegyzéseket tesz - közölte a VS.hu megkeresésére a Gyulai Törvényszék szóvivője hétfőn. Bagdi Árpád Gyula jelezte: a törvényszék elnöke a Szegedi Ítélőtábla jogerős határozatát követően dönt az eljáró bíróval szembeni intézkedés kezdeményezéséről.
  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek