Felmondhatnak a védettségi igazolással nem rendelkező tanároknak Szlovéniában
Felmondhatnak Szlovéniában azoknak a tanároknak, akik nem rendelkeznek védettségi igazolással - közölte a szlovén sajtó arra körlevélre hivatkozva, amelyben az oktatási minisztérium tájékoztatta az iskolaigazgatókat.
Szlovéniában szeptember 1-jén kezdődik a tanév. Azok a tanárok, akiket nem oltottak be, vagy nem estek át a koronavírus-fertőzésen, hetente kell, hogy teszteltessék magukat, ez munkahelyi kötelezettség - írták.
Ha valaki alapos ok nélkül utasítja el a tesztelést, az foglalkoztatási kötelességszegésnek minősül. Ebben az esetben felmondás előtti írásbeli figyelmeztetésben kell részesíteni az alkalmazottat, vagy felmondási eljárást kell indítani ellene. Ugyanez vonatkozik azokra is, akik nem hajlandóak maszkot viselni.
Amennyiben diák nem hajlandó hordani a maszkot ott, ahol kötelező, az iskolaigazgatóknak értesítenie kell a szülőket, majd az ügyet jelenteni kell az illetékes hatóságoknak.
A valamivel több mint kétmillió lakosú Szlovéniában eddig 974 648-an kaptak védőoltást, közülük 886 876-an már a második adagon is túl vannak. Ez az oltásra jogosult lakosság 46, illetve 42 százaléka.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egyre több jel utal arra, hogy megtorpant a munkaerőpiac Nyugat-Európában, különösen az iparban. Bár a foglalkoztatottság még magas, a háttérben... Teljes cikk
A PwC amerikai vezetése egyértelművé tette: a mesterséges intelligencia használata nem választás, hanem alapelvárás a dolgozók számára. Teljes cikk
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a... Teljes cikk
- Megjelent a rendelet a pedagógusok egyszeri kiegészítő juttatásáról, ekkor kapják meg a tanárok 1 hónapja
- Gulyás Gergely: heteken belül megkapják 150 ezer forintos juttatásukat a pedagógusok 2 hónapja
- Maldív-szigetek és extra fizetés – Babót új tanítóját így csábítják 2 hónapja
- Vádat emeltek a pedagógusra támadó diák ellen 2 hónapja
- A 60 éves és annál idősebb főállású általános iskolai pedagógusok aránya 2 hónapja
- Elszámolhatták a pedagógusbéreket, a PDSZ szerint több pénz járna a tanároknak 2 hónapja
- Kétszeresére emelik a nemzetiségi pedagógus ösztöndíjakat 3 hónapja
- Bértáblák 2026 3 hónapja
- "Akár 0% béremelés is lehet" – ezért kongatnak vészharangot a pedagógusok 3 hónapja
- Így emelkedik a tanítók, a tanárok és az óvónők bére januártól 3 hónapja
- Így emelkedik a pedagógusok bére januártól 5 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?