kapubanner for mobile

Felszámolják a munkáltatómat, mit tegyek?

A cég, ahol dolgozom felszámolás előtt áll. Még semmilyen hivatalos értesítés nem érkezett erről, de már csak én vagyok munkaviszonyba és az ügyvezető. Bérem havi csúszásokkal érkezik, és teljesen bizonytalan, hogy miből fizetik ki a továbbikat. Nem mondtak fel, gondolom azért, mert még vannak folyamatban lévő ügyek, amiben többé kevésbé tudok intézkedni. Körülbelül egy éve rendületlenül keresek állást, eddig sikertelenül. Fizetés nélkül meddig vagyok köteles dolgozni? Ha felmondok, az milyen következményekkel jár? Mit tud javasolni, ebben a helyzetben mit lehet tenni? Mert a lojalitásom már a végéhez közeledik.

mdr

Diákot rendelhet pár napra, hétre, de akár hónapokra is. Így annyi költsége merül fel, amennyit a feladat ellátása valóban megkíván.
DIÁKMUNKA - Mire jó? Megéri? Biztonságos? Kényelmes?


Dilemmák a diákmunkával kapcsolatban

Levelében azt írja, hogy a munkáltató a fizetési kötelezettségének anyagi helyzetének a romlása okán nem tud már eleget tenni. Ebben az esetben természetesen nem követeli meg a jog azt, hogy fizetés nélkül is dolgozzon.

Az Mt. a munkavállaló alapkötelezettségeként a rendelkezésre állást, a munkáltató alapkötelezettségeként pedig a bérfizetést teszi. Amennyiben ezen kötelezettségének a munkáltató nem tesz eleget, a munkaviszonyt Ön megszüntetheti felmondással. Amennyiben a kötelezettségszegés elhúzódó, abban az esetben azonnali hatályú felmondással is élhet.

Felmondás esetén a felmondási időt le kell töltenie, állást a munkavégzés alóli felmentést követően vállalhat (akkor tud munkába állni). Végkielégítésre nem jogosult.

Amennyiben azonnali hatályú felmondással szünteti meg a munkaviszonyát, abban az esetben a munkáltató az Mt. 78.§ (3) bekezdése alapján a felmentési időre járó juttatását (ami járt volna), valamint végkielégítését köteles megfizetni. Azonnali hatályú felmondásra azonban az ok bekövetkeztétől számított 15 napon belül lehet hivatkozni, és lényeges, súlyos kötelezettségszegés szükséges hozzá. Néhány napos késedelem nem alapozza meg egészen biztosan.

Aki válaszol:

Munkajogi szakértő - Kéri Ádám Munkajogi szakértő - Kéri Ádám

A jogi egyetemet 2001-ben fejeztem be (ELTE). Ezt követően európai uniós képzéseken vettem részt, majd 2004-től az Egyesült Államokban tanultam amerikai jogot.

Tisztelt Kérdezők!

Köszönjük, hogy megtisztelik portálunkat kérdéseikkel, viszont felhívjuk szíves figyelmüket, hogy mielőtt feltenné kérdését, nézze át eddig megjelent cikkeinket és a leggyakoribb kérdéseket a témával kapcsolatban, ehhez használják az oldalon található kereső funkciót, mert számos kérdést többször is megválaszoltunk. A jövőben szerkesztőségünk az azonos témában született kérdésekre a válaszadást szűri.

Kérdezze Ön is szakértőinket, írjon nekünk a [email protected] címre!

Kérjük tömören fogalmazza meg kérdését, (max. 500-600 karakterben), mert kapacitáshiány miatt hosszabb kérdésekre nem tudunk válaszolni. A tanácsadás általános jellegű, bért, szabadságot, nyugdíjat nem számítunk ki. Az információk tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi tanácsnak.

Privát emailben nem áll módunkban tanácsot adni, válaszadásra csak cikk formájában kerülhet sor. A kérdezők személyes adatait, nevét, emailcímét nem jelentetjük meg, és a szerkesztés jogát fenntartjuk.

Szakértőink szabadidejükben válaszolnak a feltett kérdésekre, így a válaszadás időbe telhet. Kérjük türelmüket!

Cafeteriával, béren kívüli juttatásokkal kapcsolatban a szakértőnk Fata László.
Munkajogi kérdésekre Dr.Olajos-Kiss Rita és Dr. Andirkó Balázs István LL.M. ügyvéd válaszol.
Adózási, bérszámfejtési kérdésekben a PWC Magyarország ad választ.
A megváltozott munkaképességgel kapcsolatos kérdésekben Kappel Katalin munka-és szervezetpszichológus segít.
HR-esek szakmai kérdésekben Sipos Sándortól kapnak tanácsot.
Coachinggal kapcsolatos szakmai kérdésekben, motivációs, munkahelyi,karrierproblémákkal kapcsolatban Ábri Judit válaszol.
Elbocsátással, outplacementtel kapcsolatos kérdéseiket Hadas Hajdu Helgának tehetik fel
Nyugdíjjal kapcsolatos kérdéseiket Cserép Zoltán öngondoskodási szakértő válaszolja meg.
Társadalombiztosítással kapcsolatos kérdéseiket Mányi Julianna válaszolja meg.
Employer brandinggel kapcsolatban Kádár Balázstól kérdezhet.
Diákmunka kérdésekre Szerepi Bálint válaszol.
HR Szoftverekkel, felhővel kapcsolatban Beck Zsolt ad választ.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek