Figyelik a munkavállalók facebook profilját
Mindenki tudja, hogy sok munkahelyen figyelik mit tesznek fel az alkalmazottak a közösségi oldalakra. Van, ahol tiltják a facebookozást munkaidőben és a munkahelyi gépről, de a szlovákoknál büntetéseket is osztanak, ha valaki olyamit oszt meg, ami nem éppen helyénvaló, írja kurír.
Egy 28 éves férfit például 30 euróra büntettek azért, mert a facebookon sértegette egyik barátját, eléggé alpári módon. Az ismerős lementette a sértő mondatokat és elküldte a körzeti hivatalnak, amely kirótta a férfira a 30 eurós bírságot, mert szabálysértést követett el az internetes sértegetéssel. A körzeti hivatal a sértegetést vagy nevetségessé tételt az együttélés elleni szabálysértésként értékelheti és ennél is nagyobb 99 eurós büntetéssel sújthatja. Az ilyen feljelentések egyre gyakoribbá válnak, a nagyszombati körzetben például egy év alatt kétezer ehhez hasonló szabálysértési eljárás indult.
A családi viszályokból is gyakran lehet pénzbírság Szlovákiában. A nyitrai körzeti hivatal szintén 33 eurós büntetést szabott ki egy nőre, aki azt állította sógornőjéről a neten, hogy nem törődik gyerekével, és még átpelenkázni sem tudja.
A szélsőséges nézeteket vallók is pénzbírságnál komolyabb büntetésre számíthatnak. Legutóbb egy férfit 6 hónap fegyházra ítélt a bíróság, mert facebook profiljára náci szimbólumokat töltött fel. A bírók elé többnyire hasonló szélsőségesek ügye kerül, idén eddig 20 facebookos esetben jártak el.
Hasonlóan a fenti esetekhez, a munkáltató is figyelheti az alkalmazottak facebook oldalát: nem érdemes ott munkahelyünket csepülni, szélsőséges véleményeket hangoztatni, káromkodni - semmi olyat tenni, amit nem szeretnénk ha főnökünk meglátna.
kurir.hu
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk
Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk
Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk
- AI pontozza a Burger King dolgozók "kedvességét" – meddig mehet el egy munkáltató? 2 hónapja
- Új rendszer jön: ezért dolgozik majd több elítélt a vasútállomások környékén 5 hónapja
- Lebuktat a WIFI: mostantól pontosan lehet tudni, ki honnan dolgozik 7 hónapja
- Az irodától a home office-ig: mi teszi boldoggá a munkavállalókat? 9 hónapja
- Peren kívül megegyezett a Disney a színésszel, akit egy közösségi média posztja miatt rúgtak ki 9 hónapja
- Ötből két dolgozó szerint a közösségi média veszélyes a karrierjére 10 hónapja
- Miért lenne fontos tiltani 13 éves kor alatt az okostelefont? Globális korlátozást javasolnak a szakértők 10 hónapja
- 2025 Munkavállalói megfigyelő eszközök áttekintése: Top beszállítók összehasonlítása 10 hónapja
- A 3 legjobb Instagram-tevékenységkövető alkalmazás a hatékony nyomon követéshez 10 hónapja
- Segít, de figyel is – megbízhatnak a dolgozók a céges ChatGPT-ben? 10 hónapja
- Tudják, mire kattintasz és azt is, mikor fogsz kiégni - így figyelik a dolgozókat 2025-ben 11 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?