kapubanner for mobile

Folytatódott a Zsolnay-Ledina Kerámia munkaügyi per

A Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. pénteken arról tájékoztatott, hogy a zrt. megnyerte az első munkaügyi pert azok közül, amelyeket a LK-hoz átszerződött korábbi munkavállalói ellen indított. Ám a Ledina Kerámia Kft. jogi képviselője szerint valójában a zrt. jelenleg is saját alkalmazásában álló munkavállalója ellen nyert pert.

Szabó Iván ügyvéd közleményében cáfolta a porcelánmanufaktúra pénteki közlését, miszerint a Zsolnay pert nyert a LK bármely dolgozója és a cég ellen. "Valójában a zrt. jelenleg is saját alkalmazásában álló munkavállalója ellen nyert pert" - áll az írásos összefoglalóban.

Az ügyvéd közölte: a férfi júniusban jelentkezett a LK-nál, azonban a munkaszerződését követően azonnal távozott és - a pénteki tárgyaláson tett vallomása szerint is - újra munkaviszonyt létesített a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.-nél. Erről a Ledina a társadalombiztosítás értesítéséből szerzett tudomást - tette hozzá.

Szabó Iván úgy fogalmazott: az alkalmazott a munkaügyi perben alperestől "meglehetősen szokatlan módon" arra kérte a bíróságot, hogy őt marasztalják el, s ennek a munkaügyi bíróság eleget tett. Az ügyvéd kiemelte: "az a tény, hogy Zsolnay dolgozója saját maga ellen ítéletet kért", nem befolyásolja a ledinások munkaügyi perét, az ő esetükben a tárgyalást elnapolták.

Egyúttal sajnálatosnak minősítette, hogy a Zsolnay saját alkalmazottját "arra használta fel, hogy győzelmi jelentést tehessen közzé".

Szabó Iván jelezte: az érintett férfi ezzel cég büntető és polgári jogi eljárást kezdeményez, mivel "megszegte a Ledinával júniusban létrejött megállapodásokat".

Az ügyvéd azt is visszautasította, hogy a dolgozók ellen indított perekben a pécsi önkormányzat bármilyen formában helyt állna. Az LK vállalta, és a jövőben is vállal minden költséget és fizetési kötelezettséget, amely a dolgozókat terhelné korábbi munkáltatójukkal, a Zsolnayval szemben - így az ügyvéd, aki megjegyezte, hogy ezt a kötelezettséget Bozóki János, a cégcsoport főtulajdonosa külön megerősítette a munkavállalók felé az LK megvásárlásakor.

Szabó Iván azon korábbi sajtóhíreket is cáfolta, miszerint húsz, illetve harminc ember tért volna vissza a Zsolnay alkalmazásába az LK-tól. Június 6. óta összesen öt alkalmazott távozott a Ledinától - tette hozzá.

A Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. pénteken arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a zrt. megnyerte az első munkaügyi pert azok közül, amelyeket a LK-hoz átszerződött korábbi munkavállalói ellen indított.

Az LK-t a pécsi közgyűlés az idén májusban hozta létre azzal a céllal, hogy a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. felszámolása esetén továbbvigyék a másfél évszázados gyár működését. Az új céghez június elején át is szerződött a Zsolnay több mint 170 alkalmazottjából 130. Időközben a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. elleni felszámolási eljárást augusztus elején a Zalaegerszegi Törvényszék soron kívül megszüntette. Az LK-t a nyár végén bejegyezték, ezt követően a társaságot a pécsi önkormányzat augusztus végén eladta.
  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek