Fontos határidő közeleg a turizmus, a vendéglátás és a szabadidő ágazatban működő vállalkozásoknak
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz érintettek a havi adó- és járulékbevallásban igényelhetik az adómentességet.
A vendéglátás és szabadidő ágazatban működő vállalkozások mellett a szálláshely-szolgáltatók és az utazásszervezők is mentesülnek január végéig a munkáltatói adóterhek megfizetése alól, de ezt igényelni kell, a novemberi adómentességre szóló igényt szombat éjfélig nyújthatják be a vállalkozások a szokásos járulékbevallásban - tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.
Csaknem 140 ezer dolgozó munkáját mentheti meg a munkáltatói adóterhek három havi elengedése. Az adókönnyítő intézkedés több mint 16 milliárd forintot hagy a vállalkozásoknál - hangsúlyozta Izer Norbert. Az adómentesség igénylése egyszerű, elég a havi adó- és járulékbevallásban az e célra kialakított mezőket bejelölni. A novemberről szóló bevallás határideje pedig december 12. - mondta az államtitkár.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy novemberre az adómentesség jár a vendéglátás és szabadidő ágazatban tevékenykedő vállalkozásokon túl a szálláshely-szolgáltatóknak és az utazásszervezőknek is. Az államtitkár felidézte, a kormány a héten, az ágazati szereplőkkel folytatott egyeztetést követően döntött arról, hogy az ezekben az ágazatokban működő vállalkozások nem csak a novemberi munkáltatói adóterhek alól mentesülnek, de a decemberi és a 2021 januári alól is. E cégeknek nem kell megfizetniük e hónapokra a munkavállalók utáni szociális hozzájárulási adót, szakképzési hozzájárulást, a rehabilitációs hozzájárulás arányos összegét, valamint a személyi jellegű kifizetések után a kivát - tette hozzá.
A koronavírus-járvány elleni küzdelemben az emberek életének és egészségének védelme mellett fontos az is, hogy a korlátozásokkal leginkább érintett ágazatokat, az ott dolgozók munkáját megvédve gondoskodjon a kormány arról is, hogy megkapják a munkavállalók a fizetésüket - hangsúlyozta Izer Norbert.
A veszélyhelyzetre specializált adómentesség igénybevételének három feltételéből kettő ehhez igazodva az, hogy a cég a kedvezménnyel érintett három hónapban nem szünteti meg felmondással dolgozója munkajogviszonyát és a vele novemberben már munkaviszonyban álló munkavállaló bérét is kifizeti. Minden egyes megvédett álláshely számít - szögezte le az államtitkár, hozzátéve, hogy éppen ezért az adómentesség feltételeit nem vállalkozásonként, hanem munkavállalónként kell vizsgálni.
A harmadik feltétel, hogy az adómentességet azok a vállalkozások vehetik igénybe, amelyek 2020. május 10. és november 10. között bevételük legalább 30 százalékát vendéglátásból, sportból, szabadidős, művészeti, szálláshely-szolgáltatási, vagy utazásszervezési tevékenységből szerezték - magyarázta Izer Norbert.
MTI

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?