kapubanner for mobile

Fülöp Attila: humán erőforrásra minden szakmának szüksége van

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Utánpótlásra, humán erőforrásra minden szakmának szüksége van, a jelenlegi időszakban pedig arról szól a világ, hogy lehet azt leginkább pótolni - mondta a Belügyminisztérium (BM) gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára kedden a Miskolci Egyetemen, az intézmény és a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet közötti együttműködési megállapodás aláírását megelőző sajtótájékoztatón.

Fülöp Attila kiemelten fontosnak nevezte, hogy a segítő szakmáknak "megtaláljuk azokat a fiataljait, akik majd a jövőt jelentik ezen a területen". Ezért tenni kell, új megoldásokat kell találni, új képzéseket kell behozni, nem elég csak a szakmai protokollokat frissíteni - tette hozzá.

Mint mondta, a képzés, az oktatás és az egyetem világában is meg kell tenni azokat a tartalmi lépéseket, amelyek vonzóbbá tudják tenni a területet. Megjegyezte, a kezdeményezés - amelyhez a Miskolci Egyetem partnerként csatlakozik - is ilyen tartalmi frissítés a szociális szektorban.

Fülöp Attila elmondta, idén indult először gondoskodáspolitikai képzés mesterképzés keretében, ami önmagában megduplázta azon fiatalok számát, akik a területen felsőoktatási mesterképzésre jelentkeztek. Eddig három egyházi fenntartású egyetem csatlakozott a kezdeményezéshez és a Miskolci Egyetem az első, amely alapítványi egyetemként dolgozik majd együtt a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézettel - mondta.

Az államtitkár úgy véli, az együttműködés célja, hogy 5 vagy 15 év múlva egyre több olyan fiatal kerüljön ki a Miskolci Egyetemről, aki a szociális ágazatban helyezkedik el.

Hozzátette, a csatlakozással a kezdeményezéshez a Miskolci Egyetem a képzés és a gondoskodás területeinek megújításához társul, a kormány pedig azt szeretné, ha a gondoskodást professzionális szinten megélők száma gyarapodna.

Tóth Tibor, a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet főigazgatója elmondta, a megállapodás egyik legfontosabb célja, hogy az új segítő képzésekben az intézet támogassa a Miskolci Egyetemet és közösen valósítsák meg a gondoskodáspolitikai mesterszak elindítását.

Megjegyezte, az intézet az államtitkársággal együttműködve már évekkel ezelőtt céljául tűzte ki azt, hogy a segítő képzéseket modernizálja és megpróbálja elérni, hogy a területen az utánpótlás egyre magasabb szintű és egyre jobban biztosított legyen a munka világában.

Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora egyebek mellett arról beszélt, az intézmény regionális tudásközpontként igyekszik a saját eszközeivel mindent megtenni annak érdekében, hogy a régió fenntartható fejlődési pályára kerüljön.

Az együttműködési megállapodást Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora és Tóth Tibor, a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet főigazgatója írták alá.

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek