GE: új beruházás és 250 új állás Ózdon
A GE Energy elkötelezett az európai bővülés mellett, amit egy 900 millió forintos beruházással is megerősített most az Észak-Kelet Magyarországon található ózdi üzemében. Ezzel a beruházással 250 új állás jön létre Ózdon.
A GE Energy ózdi üzeme a város legnagyobb munkáltatója, a további 250 új munkahellyel pedig az összlétszám 1600 főre emelkedik. A 20.000 nm-es létesítményt 1999 októberében avatták fel, és a mai napig is példa értékű gyárnak számít.
Az új gyártósort a mai napon avatták fel: Dr. Czomba Sándor a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára, Riz Gábor Borsod-Abaúj-Zemplén megye közgyűlésének alelnöke, Fürjes Pál Ózd polgármestere valamint a GE képviselői.
"A kormány foglalkoztatásért felelős államtitkáraként örömmel veszek részt ennek a legmodernebb technológiával felszerelt gyárnak az ünnepségén, melyet 1998-ban, az előző Orbán kormány idején adtak át, mint Észak-Kelet Magyarország a rendszerváltozás utáni első jelentős zöldmezős beruházását. Akkor ez a GE üzem szimbolikus jele volt a hátrányos helyzetű régió felemelkedésének. Az azóta elmúlt 13 évben a gyár láthatóan mind méretben, mind profiljában bővült és külön örömmel üdvözlöm, hogy a most avatandó új üzemcsarnokban egy új, magas hozzáadott értékű termékcsoport gyártása több, mint 250 új munkahelyet teremt. A gyár gazdasági jelentősége és társadalmi szerepvállalása példaértékű. A GE-hez hasonló nemzetközi szereplőket akkor is és a jövőben is üdvözli és támogatja a kormányzat." - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára.
Todd Johnstone, a GE Energy Industrial Solutions európai, közép-keleti és afrikai üzletágának ügyvezető igazgatója hangsúlyozta:
"A GE Energy elkötelezett a cég európai üzleti növekedése és munkahelyek teremtése mellett azokban a régiókban, ahol tevékenykedünk. Befektettünk az ózdi létesítménybe, hogy tovább erősítsük meglévő magyarországi jelenlétünket. A termékeket, amiket Ózdon gyártanak több millió lakásban és munkahelyen építenek be számtalan országban. Ezek a termékek feltétlenül szükségesek ahhoz, hogy a cégek és közszolgáltatások hatékonyan és biztonságosan működjenek, így igen fontos, hogy fent tudjuk tartani a magas minőségű gyártási folyamatokat és biztosítani tudjuk a versenyképes termelési költségeket."
Az ózdi üzem megszakítókat és más egyéb biztonsági és védő eszközöket gyárt. Ezeket mind a normál háztartási mind az ipari környezetben széles körben használják. A GE Energy fejlesztése az új termelési technológiákba - mint például az ultrahangos mosás, a lézeres hegesztés és a nagy tisztaságú terek kialakítása - lehetővé teszi a magas minőségű és a biztonság szempontból kritikusnak mondható eszközök fenntartható gyártását Ózdon.
"A GE Energy elkötelezett azon települések közösségei iránt, ahol a tevékenységét folytatja Ez az új gyártási létesítmény egy komoly befektetés Ózd város jövője szempontjából. Mint Ózd legnagyobb munkáltatója, fontos a számunkra, hogy pozitívan hozzájáruljunk a város jólétéhez, és hogy jó kapcsolatot ápoljunk az országos és helyi kormányzati szervekkel és oktatási intézményekkel." - tette hozzá Kozicska Gábor a gyár igazgatója, aki több mint 10 éve a telephelyen dolgozik.
A GE Energy üzeme aktívan részt vállal a helyi társadalom életében és részt vesz a GE Foundation Nyíló világ középiskolai tehetséggondozó programban, ami segíti a fiatalokat abban, hogy üzleti angolt tanuljanak, és hogy jobban megértsék a "munka világát".
Az ózdi csapat úgyszintén együttműködik a közeli Miskolci Egyetemmel, annak érdekében, hogy javuljanak a diákok elhelyezkedési lehetőségei, megfelelő munkatapasztalattal, illetve részvétellel a "GE Innovation Academy" - GE Innovációs Akadémián -. Az akadémia lehetővé teszi tehetséges diákok részére, hogy részt vegyenek GE-s projekteken és karcsúsított gyártás - Lean Manufacturing - szimulációkon.
Az ózdi dolgozók rendszeresen végeznek önkéntes feladatokat a helyi közösségekben a GE Volunteers keretein belül, mint például kertészkedés, vagy újjáépítés. Az egészséges életmód is fontos szerepet játszik az üzem dolgozóinak az életében, legyen szó úszásról, vízi tornáról, teniszről, vagy családi erdei kirándulásokról. Az üzem által szervezett sportesemények igen népszerűek.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Először rendez állásbörzét jövő szombaton a 280 milliárd forintos beruházással 2500 új munkahelyet teremtő Vulcan Shield Global (VSG)... Teljes cikk
A hévízi ötcsillag superior szálloda a Meetings Star Awards 2025/2026 Spa Meeting Hotel kategóriájának első helyezettje lett. Az elismerés egy olyan... Teljes cikk
Csökkenti a termelést az Automobile Dacia SA Romániában, a Mioveni-i gyárban, emiatt 900 dolgozótól válna meg – írta a profit.ro című hírportál. Teljes cikk
- Hat nagyvállalat 15 milliárdból írhatja újra a magyar innováció jövőjét 6 hónapja
- Új együttműködési programok elindítását jelentette be az MKIK 7 hónapja
- Több mint 1300 cég végezte el Nemzeti Innovációs Ügynökség innovációs tréningjét 11 hónapja
- A külföldön diplomázott magyarok 40 százaléka tért haza - itt a friss kutatás 12 hónapja
- Az ebben a szegmensben dolgozók aránya még mindig az uniós átlag alatti Magyarországon 12 hónapja
- "Láss a jövőbe!" – innovációs pályázat a Z-generációnak 1 éve
- Tehetségbarát vállalat díjért versenyezhetnek a munkaadók 1 éve
- Ezek a problémák foglalkoztatják leginkább a középiskolásokat 1 éve
- Kutatás: Drasztikusan romlik a gyerekek nyelvi teljesítménye a járvány óta 1 éve
- Így kapható munkáshitel: megjelentek a részletszabályok 1 éve
- Mitől lesz valóban befogadó munkahely egy munkahely? - a Tesco megmutatja 1 éve
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben