kapubanner for mobile

Hargitai Ágnes, a GE Lighting szenior HR menedzsere

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Hargitai Ágnes 12 éve csatlakozott a vállalatóriás világítási rendszerekre szakosodott üzletágához, és a budapesti székhelyű regionális központban dolgozik. A régió felöleli Európát, Közel-Keletet és Afrikát. A vállalaton belül egyre nagyobb felelősségi körrel bíró és változatos beosztásokban lépett előre a jelenlegi munkaköréig.

Hargitai Ágnes pályája az üzleti életben, a külkereskedelem frontvonalán indult. Egy idő múlva egyre jobban kezdték érdekelni azok, akik az üzletet kötik, mint maga az áru vagy a kereskedelmi szerződés. A szakember szerint egy megállapodás tartalmilag emberek és cégek konkrét kapcsolatát rögzíti, és csak formailag, másodlagosan egy adásvétel. A jó megállapodás érdekharmónia, ami csak akkor teljesedik be, ha a felek komfortosan érzik magukat benne. Hargitai Ágnes úgy véli, ez a céges érdekharmónia kell, hogy megvalósuljon a HR vezető tevékenységén keresztül is. Mindehhez az Ohio State University másoddiplomás HR menedzser-képzése adta meg az elméleti alapot, akkor, amikor Magyarországon ez a képzés még úttörőnek számított. Több mint egy évtizedes GE-s munkaviszonya alatt sem állt meg önmaga fejlesztésében, elmondása szerint a gyakorlatban naponta finomul szakmai tudása.

Úgy érzi, korábbi munkahelyei és a változatos iparágak, területek (kereskedelem, bankszféra, nonprofit szervezet és termelővállalat), amelyekben dolgozott, abban segítették, hogy mély emberismeretet szerezzen. Ez pedig nemcsak a napi feladatok megoldása során, hanem a cégnél dogozó munkatársakkal és vezetőkkel folytatott napi együttműködésben is hasznosul.

Ágnes korábbi munkahelyei időközönként változtak, a GE ezt a folyamot megállította. A világ legnagyobb vállalataként egy-egy új beosztás olyan, mintha valaki céget váltana. A belső rotációk keretében HR területi vezetőként a beszerzés, pénzügy, informatika, vállalati jog, technológia, termékfejlesztés stációin át most a kereskedelem és a marketing területek vannak a fókuszban. A szakember minden korábban felhalmozott szakmai és egyéb ismeretei itt hasznosulnak a legjobban. A rendszeres továbbképzések, helyi és regionális projektekben való részvétel együttesen olyan elméleti és gyakorlati témák HR szakértőjévé avatták cégen belül, mint például az akvizíciós és profiltisztító vállalati változtatások, a helyi területi és globális feladatmegosztás- és végrehajtás, a multikulturális munkavégzés emberi vonatkozásainak körei. Mint mondja, a sokoldalúság és az elmélyedés együttes követelmény munkájában.

Tréningeken nemcsak részt vesz, hanem ki is dolgozott jó néhányat, és HR vezetői feladatai mellett rendszeresen tart belső tréningeket, nemcsak saját üzletágában, hanem a többi GE-s üzletág dolgozói részére is. Ágnest már az interjúk közben és azután is kiemelten foglakoztatja a sikeres munkakezdők további előmenetele akár az eredeti munkakörükben, akár más területen. Nem ért egyet azzal, hogy nem a legfőbb érték az ember, hanem a tudás, mivel bármely tudáshoz csak az alkotó emberi tevékenységen keresztül lehet hozzáférni, amit egy-egy konkrét dolgozó testesít meg.

Az utóbbi időben egyre jobban érdekli a hazai HR szakma tevékenysége, mi az, amit tanulni lehet más cégek HR gyakorlatából, illetve mi az, amit saját tapasztalatából át tud adni másoknak. Tavaly csatlakozott a HR Trend Klub munkájához, idén pedig felkért oktatóként részt vett a HR mesterkurzuson.
Ágnes érettségiző lányával és férjével él Budapest egyik kertvárosában. Szabadidejét legszívesebben utazással tölti, szeret olvasni --– angolul és magyarul felváltva, amit szintén az utazás egyik formájának tekint.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek