kapubanner for mobile

Harmadik évadát indítja a LOFFICE vállalati művészetmenedzsment programja

A LOFFICE coworking irodahálózat Bring the Art Home kezdeményezése harmadik évéhez érkezett. A kortárs művészeti alkotásokat vállalati ügyfelek felé közvetítő szolgáltatás rövid idő alatt elismert helyet vívott ki magának a műkereskedelmi piacon.

A Bring the Art Home (BAH) zsűrije a 2013. január 31-én tartandó sajtótájékoztatóján hirdeti ki azon művészek névsorát, akik a 153 pályázó közül nyerik el a programban való részvétel lehetőségét. A Bring the Art Home célkitűzése, hogy kiemelkedő művészeti alkotásokból rendezett vándortárlatokat juttasson el vállalatok irodáiba, munkatereibe. Ezzel segítik a művészek és a potenciális gyűjtők kapcsolatba lépését, továbbá részt vállalnak a hazai műkereskedelem katalizálásában.

Annak ellenére, hogy az elvártaknak megfelelően a műkereskedelmi piac sem prosperál, a különleges kezdeményezés már harmadik éve töretlen sikerrel irányítja a hazai üzleti szektor szereplőinek figyelmét a magyar kortás művészet irányába. Számos rendhagyó kiállítás segítségével sikerült a hazai prominens vállalkozói réteget is nyitottabbá, fogékonyabbá tenni a művészetek iránt.

A legtöbb befogadó intézmény felismerte, hogy az irodái falain megjelenő, magas művészi értékeket képviselő hazai alkotások nem csupán a munkavállalók számára szolgáltatnak kellemesen inspiratív környezetet, de a vállalati imázs pozitív megítélését is erősítik.

Az eddigi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy olyan vállalatok jelentkeznek a BAH sorozat befogadóhelyi státuszára, akik saját szektoruk meghatározó szereplői, fontos számunkra a kellemes munkahelyi környezet, ugyanakkor megjelenésükkel és az általuk képviselt értékekkel ügyfeleikre is szeretnének pozitív benyomást gyakorolni. Ezek a vállalatok rendszerint maguk is rendelkeznek saját, folyamatosan gyarapodó műgyűjteménnyel.

A program keretében eddig 31 kulturális rendezvény (kiállítás, aukció, art-visit, stb.) került lebonyolításra, amelyek során számtalan művészeti alkotás cserélt gazdát.

A BAH tárlatok sorozatába számos olyan vállalat is bekapcsolódott, amelyek nem tartanak fenn saját műgyűjteményt, ugyanakkor felismerik és fontosnak tartják a vállalati márka identitásának közvetítése szempontjából a magas színvonalú műalkotások irodatérben való szereplésének értékét, az art-visit programokat, illetve a partnerek számára rendezett kortárs művészeti aukciókat. Az utóbbi hónapokban különösen megnőtt az érdeklődés a szállodaipari szereplők részéről, akik hotelek, kastélyszállók, wellness szállodák közösségi tereiben rendezett kiállításokkal kívánnak vendégeiknek tartalmas kikapcsolódással szolgálni.

A BAH 2013 minden tekintetben felülmúlta az eddigi várakozásokat. A művészeti kuratórium pontosan 100-zal több jelentkező portfólióját tekintette meg, mint az azt megelőző pályázati évben. Idén 26 külföldi művész munkája is szerepel a pályázatok között, köszönhetően a BAH tavalyi sikeres nemzetközi nyitásának.

A művészeti szakemberekből álló zsűri január 31-én tartandó publikus sajtótájékoztatón ismerteti szakmai érveit és a kiválasztott pályázók névsorát, akiket a LOFFICE 2013-ban professzionális művészeti menedzsment tevékenységével támogat. A befogadóhelyek jelentkezésének elbírálása jelenleg is zajlik, így a programban való részvétel továbbra is nyitott a vállalatok számára.

A 2013-as év zsűri tagjai:

- Somogyi Hajnalka, független kurátor

- Szűcs Alexandra, kortárs műgyűjtő

- Topor Tünde, az Artmagazin főszerkesztője

- Winkler Nóra, a LOFFICE művészeti projektjeinek vezetője

- Esterházy Marcell, képzőművész


  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek