kapubanner for mobile

Hét megyében leáll a kéményseprés a rezsicsökkentés miatt

A kéményseprők ipartestülete közölte, a kieső bevételek kompenzációjának híján hét megyében leáll a közszolgáltatás.

Az állami intézkedések miatt kieső bevételek kompenzációjának elmaradása miatt június 30-át követően hét megyében financiális okok miatt leáll a kéményseprő-ipari közszolgáltatás - közölte Vidra Zoltán, a Magyarországi Kéményseprők Országos Ipartestületének elnöke pénteki szolnoki szakmai összejövetelük után az MTI-vel.

Tájékoztatása szerint a szolgáltatás leállása Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Pest és Somogy megyében összesen 842 települést érint majd.

Vidra Zoltán hozzátette: a jelen lévő tagvállalatok képviselői - beleértve az önkormányzati tulajdonú társaságokat is - kijelentették, hogy a jelenlegi jogszabályi követelményeknek megfelelő színvonalon nem képesek a kieső szolgáltatásokat még kijelölés esetén sem pótolni, mert sem létszámban, sem eszközben nincsenek felkészülve, és likviditási helyzetükben sincsenek tartalékok.

Vidra Zoltán - aki a szolnoki Fűtéstechnikai Kft. ügyvezetője - elmondta: a kormány 2013 májusában hozott döntést a kéményseprés rezsióradíjának csökkentéséről. Azóta a közszolgáltatást ellátó magyar tulajdonú vállalkozás folyamatosan kompenzációra szorul. Esetükben Szolnok megyei jogú város önkormányzatához fordultak pénzügyi segítségéért, mindeddig eredménytelenül.

A társaság jövőjét firtató kérdésre azt válaszolta, hogy nem lát más utat, mint a cég felszámolását, ebben az esetben 92 dolgozó veszítené el az állását.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek