Hiába pereskedtek a kirúgott közmédiások
Nem sokat értek a közszolgálati médiumok tömeges leépítése miatt indított perek: senkit sem vettek vissza, sokan viszont két éve várnak ítéletre munkanélküliként, írja a nol.hu.
Az érintettek közül nagyjából húszan indítottak munkaügyi pert; az MTVA tájékoztatása szerint ezeknek a fele még folyamatban van, a másik felébe tartozók vagy peren kívüli egyezséggel zárultak, vagy tárgyalás nélkül elutasították. Egy per – a rádiós Solténszky Tiboré – a munkavállaló győzelmével zárult.
Visszavenni csak akkor kell egy leépített közmédiást, ha diszkrimináció miatt perel, és a munkáltató nem tudja bizonyítani, hogy nem érte hátrányos megkülönböztetés az érintettet. Egyéb esetben maximum némi anyagi kártérítésre számíthat.
Több olyan eljárás is indult, melyben a kirúgottak diszkriminációra hivatkoznak: Sándor Erzsi (Magyar Rádió) például politikai diszkriminációra hivatkozott. Noha a szakszervezet és a munkáltató megállapodása alapján a tizenöt évnél régebben ott dolgozókat csak különleges indokkal lehet elbocsátani, több ilyen dolgozótól is megváltak a leépítések során. Egy másik rádiós szerkesztő esetében azt sem méltányolták, hogy három kiskorú gyermeket nevel, férje pedig munkanélküli. Ő is pereskedik, ahogy az a kollégája is, aki ikerterhessége után jött vissza a rádióhoz, majd fél évre rá kirúgták.
A többség jellemzően inkább peren kívül megegyezett a munkáltatóval, mintsem hogy évekig pereskedjen, hogy aztán ne kapja vissza az állását. A statisztikából emiatt is nehéz pontos képet kapni a leépítésről.
A leglátványosabb fellépés a Televíziósok és Filmkészítők Független Szakszervezetéhez (TFSZ) köthető: a csoportos létszámleépítés egész folyamatát, de még az MTVA – mint a közmédiumok jogutódja – megalakulását is bíróságon támadta meg. A 2011. nyári első csoportos létszámleépítés miatti perben a TFSZ félsikert ért el: a bíróság jogerősen semmisnek nyilvánította az ideiglenes üzemi tanács és az MTVA megállapodását a leépítésről, mondván, az üzemi tanács megalakulása jogszerűtlen volt, de magát a leépítést jogszerűnek ítélték, tehát a pernek nincs jogkövetkezménye. A TFSZ perújrafelvételt kért, illetve a leépítés második körét is megtámadta, ez még folyamatban van.
Nagy Navarro Balázs szerint a bíróság nem vizsgálja, hogy kit miért rúgtak ki, legfeljebb azt, hogy valóban csökkent-e a létszám és a költség egy-egy alkalmazotti körben, felvettek-e mást ugyanabba a munkakörbe.
nol.hu
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Bővíti munkavállalói létszámát a közelmúltban megvásárolt makói gyáregységében a fenntartható alumíniumcsomagolásokat világszerte gyártó... Teljes cikk
Az új vezérigazgató érkezése után újabb költségcsökkentési hullám indul a Disney-nél: akár ezer dolgozótól is megválhat a médiavállalat,... Teljes cikk
A múlt héten már komoly fennakadásokat okozó sztrájkok után hétfőn és kedden is folytatódik a munkabeszüntetés a Lufthansa-csoportnál: ezúttal a... Teljes cikk
- Hogyan kezelje a HR humánusan a leépítéseket? 3 napja
- Az emberi tényezők a kulcs a munkahelyi boldogsághoz és produktivitáshoz 7 napja
- Munkaidő-vita és sztrájkok bénítják meg a londoni metrót 1 hete
- Magyar Péter: még idén érkezik a nyugdíjemelés és megduplázzák a családi pótlékot 1 hete
- Gimnáziumok vezetői írtak levelet Magyar Péternek az oktatási miniszterjelölt kapcsán 1 hete
- Bejelentették az új kormány hét miniszterét 1 hete
- Az online láthatóság miatt sebezhetőbbek a felsővezetők a csalásokkal szemben 2 hete
- Újra Erasmus: nagyobb mobilitás a brit fiataloknak 2 hete
- Kamu állás, valódi fizetés: lebukott a fideszes polgármester 2 hete
- 13%-kal csökkent a távmunkához kapcsolódó munkaügyi bírósági ügyek száma 2 hete
- Magyar Péter csökkentené a miniszterelnöki fizetést – közben 12 milliós végkielégítéssel távoznak képviselők 2 hete

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?