Hogyan fejlődjön a HR-es? Alternatív megközelítés a HR-szakemberek fejlesztésében
HR-szakmai képzések 2.0: A shapeHR célul tűzte ki, hogy az eddigiektől eltérő szemlélet és gyakorlat alkalmazásával segíti a hazai HR-szakemberek fejlődését. Sipos Sándort, a shapeHR tulajdonosát kérdeztük a kezdeményezésről.

– Hogy érti azt, hogy komolyan vétele?
– Bármilyen HR-szakmai rendezvényről legyen szó a konferenciáktól az üzleti reggeliken keresztül az 1-2 napos kurzusokig, a hangsúly rendszerint ugyanazon van. Gyűjtsük össze a legfrissebb tudást, a legizgalmasabb trendeket, a legérdekesebb megoldásokat és a szakma legelismertebb képviselőit, majd hozzuk őket össze a közönséggel. Aztán hagyjuk, hogy a dolgok megtörténjenek. Gyakran elfelejtjük, hogy a tudás nem áramlik át magától egyik ember fejéből a másikéba. Még ritkábban következik be megfelelő módszertan használata nélkül a tudás gyakorlati alkalmazásának átvétele. A ’beszélünk róla’ nem egyenlő a tudásátadással, a képzéssel és a fejlődéssel. A shapeHR képzései egyenlő hangsúlyt helyeznek a szakmai tartalomra és ennek átadására: a fejlesztés módszertanára.– Miben más ez a módszertan?
– Ez a módszertan alapvetően nem különbözik a felnőttképzés jól bevált eszközeinek megfelelő arányú alkalmazásától. Nem találtuk fel a villanykörtét. Mindössze igyekszünk az eredményesség jegyében a ’mit adunk át’ mellett nagyobb figyelmet fordítani a ’hogyan adjuk át’ témakörére. Képzéseink különleges ismertetőjele a téma strukturált és rendszerszemléletű megközelítése. Kerüljük a szemelvényes és szigetszerű előadásokat, és arra fókuszálunk, hogy a résztvevők gyorsan megértsék és elhelyezzék az ismereteket szakmájuk általuk jól ismert rendszereiben. Képzéseink nem meghívott előadók prezentációinak lazán összefüggő sorozatai.– Ezek szerint a shapeHR-nél egy képzést egyvalaki tart?
– Igen, ő a tréner, az oktató, a fejlesztő. Ha vendégelőadót hív is egy specifikus témában, az is szerves részét képezi a teljes képzésnek. Ezért a szerves kapcsolódásért pedig a tréner a felelős. Ahogy azért is, hogy az elhangzó ismereteknek mindig követhető íve és világos szerkezete legyen. Fontos az egyszerűség, a közérthetőség, a magyarázatok követhetősége: a képzés nem azért van, hogy komplexitásával lenyűgözze a résztvevőt, hanem azért, hogy segítsen neki beépíteni az elhangzó ismereteket. Hiszünk abban, hogy a lényeg az esetek többségében viszonylag egyszerű, nem túl bonyolult, és még ha összetett is, érthető részekre és lépésekre bontható. Ami pedig talán a legjelentősebb sikertényező: az ismereteket mindig valódi, releváns és szemléletes példák és történetek egészítik ki és támasztják alá. Hiszen tudjuk: az emberek többsége leggyorsabban a történetekből és a konkrétumokból tanul, és ezeket is jegyezzük meg a leghosszabb ideig.– Alkalmaznak speciális eszközöket a képzések során?
– Jómagam 8 éves tréneri és ötéves felsőoktatási tapasztalattal, pszichológusi alapvégzettséggel, valamint 12 éves HR-gyakorlattal rendelkezem. Ha képzést tartok, ezekből kellően változatos eszközöket tudok meríteni. Az esettanulmányok feldolgozása és a workshop elemek beépítése mellett szükség esetén a készségfejlesztő tréningek eszköztárából is merítek. A készségfejlesztést a HR-szakemberek esetén nemcsak az eszközök, hanem a cél szintjén is különösen fontosnak tartom.– Úgy érti, több készségfejlesztő tréningre lenne szüksége a HR-eseknek?
– Nem elsősorban többre, hanem inkább szakmára szabottabbakra.– Kifejezetten HR-esekre szabott készségfejlesztő tréningekre gondol?
– Igen, de itt sem kell rögtön új trendet kiáltani. Mindössze azt mondom, hogy bőven van olyan élethelyzet egy HR-szakember vagy vezető munkahelyi mindennapjaiban, amelynek sikeres megoldása több kompetencia magas szintű alkalmazását igényli. Ezeket a kompetenciákat egyesével és általánosságban is fejleszthetjük. De ha már olyan jól ismerünk egy munkakört és kihívásait, mint az én esetemben a HR különböző munkaterületeit, miért ne alakítanánk ehhez a kompetenciafejlesztést? Olyan készségfejlesztő tréningek ezek, amelyek néhány napban kifejezetten a HR-es munka kihívásaira készítenek fel, speciális munkahelyi esetek, gyakorlatok, példák és történetek megélésén és feldolgozásán keresztül.– Kiket vár a shapeHR képzéseire és tréningjeire?
– Mindazokat, akik tényleg azért keresnek képzési lehetőségeket, mert fejlődni szeretnének. Mindazokat, akik szívesen gondolkodnának közösen egy-egy szakmai kérdéskörről, de elvárják, hogy a képzés ennél többet adjon: új, érthető és megvalósítható ismereteket számukra. Mindazokat, akik egy képzéstől nem tucatnyi különböző megközelítést, hanem megalapozott, megfogható és alkalmazható gyakorlati ismereteket szeretnének kapni. Azokat is, akik meglévő ismereteiket szeretnék rendszerbe fogni és elmélyíteni egy adott témakörben, és azokat is, akik teljesen új gondolatokat akarnak magukkal vinni és később önállóan továbbgondolni. Röviden: azokat, akik egy képzésen leginkább fejlődni szeretnének.– A nyílt képzéseken túl milyen egyéb szolgáltatásai vannak a shapeHR-nek?
– Képzéseinket kihelyezett formában is ajánljuk mindazoknak, akik egy témában közös tudást és szemléletmódot szeretnének kialakítani a HR-csapat tagjaiban. Az ilyen kihelyezett képzések jó elindítói bizonyos HR-folyamatok átgondolásának és a fejlesztések elindításának. HR-tanácsadói szolgáltatásunkkal az ilyen folyamatfejlesztési projektekben (például teljesítménymenedzsment, karriermenedzsment, képzési rendszerek, vezetőfejlesztési és talent programok, beillesztési program stb.) is partnerek vagyunk. Külön szeretném kiemelni a szakmai HR coaching szolgáltatást, ami átmenet a képzés és a tanácsadás között. Van úgy, hogy egy HR-vezető szívesen átgondolná nehéz HR-szakmai döntéseit vagy fejlesztési terveit egy külső szakértő nézőpontjának és tapasztalatának segítségével, vagy csak inspirációt szerezne a témával kapcsolatban, de nem akar egy teljes körű HR-tanácsadási folyamatot elindítani. Ezekre a helyzetekre kiváló megoldás a rövid, költséghatékony HR coaching támogatás igénybe vétele. Készségfejlesztés HR Business Partnereknek – a shapeHR áprilisi tréningjének részleteit itt találja. A shapeHR további képzései, szolgáltatásai és szakmai írásai a www.shapehr.hu oldalon.
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
A bér- és humánügyviteli szolgáltatások terén piacvezető szerepet betöltő NEXON 2025. június 1-től telefonos ügyfélszolgálati rendszerét... Teljes cikk
Az „Egy nap a site-on” programmal formálja munkavállalói szemléletét a B+N. Teljes cikk
A vállalati kultúra ma már jóval többet jelent egy jól hangzó missziónál vagy esztétikus irodai környezetnél. A munkavállalók... Teljes cikk
- Példátlan népszerűségnek örvendenek a szexuális zaklatással kapcsolatos képzések a brit munkahelyeken 2 hete
- Czomba Sándor: évente 30-40 ezer ember fog hiányozni a magyar munkaerőpiacról 3 hete
- Coach képzések: ezek az akkreditált üzleti coach képzők 3 hete
- Újabb pályázati felhívást indítottak a kkv-k megerősítésére 3 hete
- Végzett az első, duális képzésű vegyésztechnikus évfolyam Kazincbarcikán 4 hete
- Az UNIQA csatlakozik a Magyar Biztosítási Tanácsadók Szövetségének (MBTSZ) felsőfokú képzési programjához 4 hete
- Czomba Sándor: a regisztrált álláskeresők jelentős része komplex hátránnyal küzd 1 hónapja
- A 3-22 éves népességből iskolarendszerű képzésben részt vevők aránya - grafikon 1 hónapja
- Saját képzési központot indított útjára a Ganz 1 hónapja
- A hibát nem az emberben, hanem a folyamatban keressük - Gyarmati Katalin, a Nissin Foods HR vezetője 1 hónapja
- Többszörös a túljelentkezés a Demján Sándor Program pályázataira 1 hónapja