kapubanner for mobile

Ideiglenes gyűjtőpontot létesítenek Körmenden

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Újabb ideiglenes gyűjtőpontot létesít a Belügyminisztérium, a körmendi rendészeti szakközépiskola területén - erősítette meg a tárca az MTI értesülését csütörtökön.

Az MTI tudósítója az intézmény kerítésénél azt látta, hogy az iskola területén sátrakat állítottak fel.

Bebes István, Körmend polgármestere az MTI-nek megerősítette, a nap folyamán kapott tájékoztatást a belügyi tárcától arról, hogy egy 600 ember befogadására alkalmas gyűjtőpontot terveznek a településen, átmeneti jelleggel.

A polgármester elmondta azt is: a tájékoztatás szerint a sátrak felállításával létrehozott ideiglenes gyűjtőpont mobil mellékhelyiségekkel és zuhanyzókkal lesz felszerelve.

Hozzáfűzte, a szaktárca közleményében biztosította az önkormányzatot arról, hogy a gyűjtőpont csak addig fog működni, amíg azt a helyzet szükségessé teszi, mindenben együttműködnek majd a lakossággal, folyamatosan tájékoztatást nyújtanak és garantálják a lakosok biztonságát, a közrend fenntartását.

Bebes István elmondta: összehívta az önkormányzati képviselőtestületet, a rendkívüli ülésen kívánja tájékoztatni képviselőtársait erről.

Véleménye szerint, mivel a gyűjtőpont tulajdonképp rendőrségi területen, ellenőrzött körülmények között létesül és működik majd, remélhetőleg nem fogja zavarni Körmend lakosainak nyugalmát, az pedig, hogy a rendészeti iskolában összegyűjtik a városba és annak környékére érkező migránsokat, szavai szerint éppen a közbiztonság fenntartását szolgálja.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek