kapubanner for mobile

Idén is indul a GE Foundation Scholar Leader ösztöndíjprogramja

A GE Foundation és az Institute of International Education (Nemzetközi Oktatási Intézet (IIE) immár tizedik alkalommal hirdeti meg a Scholar-Leaders ösztöndíjprogramot Magyarországon.

A program célja, hogy a részt vevő diákok vezetői képességeit fejlessze, illetve, hogy hozzájáruljon egy nemzetközi szinten is piacképes új vezető generáció képzéséhez. Az egyetemek legjobb hallgatóinak toborzását és kiválasztását szigorú nemzetközi módszerek alapján végzik. A program lehetőséget nyújt a támogatott diákoknak arra, hogy ne csak a szakterületükön, hanem társadalmi értelemben is vezetőkké válhassanak.

Az egyetemekről jelentkező pályázók az ösztöndíjat kiemelkedő tanulmányi eredményeik, illetve egyetemen kívüli tevékenységek (pl. diákcsoportokban való tevékenység, önkéntesi munka, közösségi szerepvállalás) valamint vezetői képességeik bizonyítása révén nyerhetik el. A nyertes pályázók két éven keresztül évi 1500 (összesen 3000) eurónyi ösztöndíjban részesülnek, továbbá cseh, lengyel és román nyertestársaikkal együtt egy vezetőképző szemináriumon vehetnek részt Budapesten 2012 nyarán, melynek keretében megismerik a GE működését, illetve a GE különböző területeit képviselő magas beosztású vezetőkkel is találkozhatnak (shadow day).

"Az oktatás, a fenntartható fejlődés, a versenyképesség és a gazdasági fejlődés elválaszthatatlanok egymástól. A GE-nél már hagyománynak számít a fiatal szakemberek támogatása és nagy öröm számunkra, hogy a GE Foundation Scholar-Leaders egyetemi ösztöndíjprogramja Magyarországon már tizedik alkalommal kerül meghirdetésre. A program lehetővé teszi, hogy a nyertes diákok személyes ismeretséget szerezzenek egy nagyvállalat értékeiről és üzleti felfogásáról, betekintést nyerjenek a nemzetközi üzleti világba, és nagyon hasznos kapcsolatokat építsenek a program segítségével. Ez egy jótékonysági alapon működő ösztöndíjprogram, mely ugyanakkor egy befektetés Közép- és Kelet-Európa jövő vezetői generációjába. A lengyel, cseh, magyar és román diákok lehetőséget kapnak a fiatal értelmiségiek regionális hálózatának kialakítására, mely elősegíti az országok jobb együttműködését a régió és országai javát is szolgálva. Büszkék vagyunk rá, hogy az idén csatlakozó 32 diákkal már több mint 400 fiatal vezető lesz része ennek a nemzetközi hálózatnak" - mondta Leslaw Kuzaj, a GE Közép-Európáért felelős vezető képviselője.

Az ösztöndíjra öt magyar egyetem: a Budapesti Corvinus Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Miskolci Egyetem, a Pécsi Tudományegyetemen, illetve a Pannon (korábban Veszprémi) Egyetem másod éves, jó angol nyelvtudással rendelkező, első diplomás képzésben résztvevő közgazdasági, menedzsment, mérnöki vagy műszaki területen tanuló diákjai jelentkezhetnek.

A pályázathoz 1000 szavas esszét is tartalmazó kitöltött jelentkezési lapot, két ajánlólevelet (legalább egyet egyetemi professzortól), önéletrajzot, valamint az egyetemi tanulmányok első évének elvégzését igazoló okmányok másolatát, valamint a felsoroltak angol fordítását (nem szükséges hitelesített fordítás) kell benyújtani.

A GE Foundation ösztöndíjprogram az első olyan egyetemi ösztöndíj Magyarországon és Közép-Európában, amely a General Electric Company (GE) filantróp alapítványa, a GE Foundation anyagi támogatásával valósul meg. A 2002 őszén elindított magyar program sikerére építve a GE Foundation lehetővé tette, hogy az IIE budapesti irodája, amely egyben az európai iroda is, a magyar modellt követve az ösztöndíj pályázatot bevezesse Lengyelországban, Csehországban, majd később Romániában is. A GE Foundation nagylelkű támogatásával a vezetői képességek fejlesztésére irányuló ösztöndíjasok regionális tábora a magyar, lengyel, cseh és román egyetemek bevonásával 2011-ben 32 fővel bővült. A közép-kelet-európai hálózatban részt vevő fiatalok száma ezzel a múlt évben már majdnem elérte a 400-at.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknekinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Szakértő: Ezért kerülhetnek nehéz helyzetbe a nyugdíjasok a választás után

Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk

Hol ellenőriz az adóhatóság áprilisban?

Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk

Kutatás: ennyivel ér többet a diploma az érettséginél a munkaerőpiacon

A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk