Idén is támogatják a családbarát munkahelyek kialakítását
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat2021-ben 48 nyertes pályázat kapott anyagi támogatást, a családbarát címet pedig hat pályázó nyerte el.
A kormány idén is támogatja a családbarát munkahelyek kialakítását; a Miniszterelnökség családokért felelős parlamenti államtitkára, Zsigó Róbert által meghirdetett, százmillió forintos keretösszegű felhívásra kis-, közép- és nagyvállalatok, költségvetési szervek, valamint egyházi jogi személyek pályázhatnak március 7-ig. Az államtitkár az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményben azt írta, a családbarát munkahelyek kialakítását támogató pályázattal legfeljebb ötmillió forint vissza nem térítendő támogatás nyerhető el. Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő honlapján (www.emet.gov.hu) a pályázati felhívás február 4-e óta érhető el. Kiemelte, a 12. alkalommal megjelentetett pályázat a családbarát munkahelyek, a családok számára hasznos kezdeményezések és szolgáltatások kialakítását és fejlesztését ösztönzi. Célja, hogy minél több olyan program és intézkedés terjedjen el Magyarországon, amely elősegíti a családi-magánéleti és a munkahelyi kötelezettségek összehangolását, egyúttal egy új munkáltatói kultúra elterjedését is.
Az elmúlt években meghirdetett pályázatok révén számtalan jó gyakorlat terjedt már el a vállalati és az állami szférában. Ilyen volt egyebek mellett a munkahelyi gyermekfelügyelet és az óvodai ellátás biztosítása, a játszószoba kialakítása, a szünidei táborok szervezése, valamint a szünidei fizetett szabadság bevezetése is. Akadt olyan munkahely is, ahol különböző előadássorozatok megszervezésével vagy családi nyaralásokhoz történő hozzájárulással támogatták a munkavállalókat - ismertette Zsigó Róbert. Kitért arra: már meglévő programokhoz és a tervbe vett családbarát intézkedésekhez, fejlesztésekhez is elnyerhető támogatás. Tavaly 48 nyertes pályázat kapott anyagi támogatást, a családbarát címet pedig hat pályázó nyerte el.
MTI
fotó: unsplash
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?