Íme a cafeteriaelemek toplistája

Munkavállalónként évi bruttó 313 ezer forint az átlagos cafeteriajuttatás Magyarországon -  derül ki egy most elkészült felmérésből. A legnépszerűbb elem a SZÉP-kártya, a teljesen adómentes sportbelépő a középmezőnyben, internetelőfizetést pedig szinte senki sem választ.

A Szent István Egyetem és együttműködő partnereinek kutatásában a részt vevő 342 cég és intézmény több mint fele az ipar, míg másik felük a kereskedelem és a szolgáltatások területén működik. A válaszadók nagy többsége (84%) a versenyszférában, a 11%-az a közszférában és a maradék 5%-a pedig a non-profit szférában tevékenykedik.

Sok függ a cégnagyságtól

A kutatást vezető Dr. Poór József egyetemi tanár szerint „felmérésünk adatai továbbra is alátámasztják azt a korábbi évek során hasonlóan tapasztalt összefüggést, miszerint a cafeteria elterjedtsége a szervezeti nagysággal van szoros összefüggésben”. Az 1000 fő fölötti nagyvállalatok közel 80.%-ánál megtalálható a rugalmas juttatási rendszer valamely formája, addig a 10 fő alatti mikro-vállalkozások csak 22 százaléka építette be ösztönzési rendszerébe a választható juttatásokat.

Az élen nincs változás

Balázs Helga kutató szerint „a legnépszerűbb juttatások terén nem volt jelentős elmozdulás a tavalyi évhez képest. Felmérésünk eredményei alapján a legnépszerűbb kínálati cafeteria elem 2016-ban is a SZÉP kártya, amelynek mindhárom alszámlája egységesen népszerű, a cafeteriat nyújtó válaszadó szervezetek 93-97%-a kínálja dolgozóinak a cafeteria keretében”. Az Erzsébet utalvány (96%) és az egészségpénztári hozzájárulás pedig elérik az (86%) szintén a legnépszerűbb cafeteria kínálati elemek közé tartoznak.

Nettó 268 ezer forint az átlagjuttatás

A dolgozók számára egy adóévben elkölthető cafeteria összegek szervezetenként meglehetősen eltérnek. A válaszadóknál a 100 ezer forint alatti cafeteria keret ritka (4%). Emellett egyre gyakoribb (9 százalékos előfordulás) az évi 500 ezer forintnál magasabb juttatási csomag. Ez az arány fokozatosan növekedett az elmúlt évek során. Az átlagos juttatási keret 2016-ban a tavalyi értéket alig meghaladóan 313.000 forint. A növekedés főleg a juttatásokat terhelő adóterhek csökkenésének tudható be, Figyelembe véve a munkáltatók közterhek megosztására vonatkozó válaszait, ez idén 268.000 Ft értékű nettó juttatásnak felel meg - összegezte Fata László, a kutatást támogató Cafeteria TREND Magazin szakértője.

A munkavállalói igényekre szabás döntő

Szűts Ildikó az Országos Humánmenedzsment Egyesület elnöke elmondtak, szervezetük 4 évvel ezelőtt alkotta meg a „Cafeteria Indexet”, amely egy egzakt mutatót, amely a vállalatok cafeteria  tudatosságáról ad képet. A jelenlegi kutatásban mért adatok alapján a magyarországi Cafeteria Index  2016-ban 64,47%, mely jelentősen nem tér el az elmúlt évihez képest, tehát a cégek körében nem változott a juttatással kapcsolatos tudatosság.

Az elnök felhívta a figyelmet arra, hogy a juttatások testre szabása jelentősen hozzájárulhat a munkavállalók elégedettségéhez, különösen, ha a generációs különbségek, elvárások is értékelésre és megvalósításra kerülnek. Utalt arra is, hogy a munkavállalók körében végzett kutatások megerősítik, hogy a juttatási elemek választási gyakorlatában a munkáltatóknak, a HR vezetőknek és szervezetnek jelentős kultúraformálási hatása lehet.

A felmérés a Szent István Egyetem kutatóinak, a Cafeteria TREND Magazin, az Országos Humánmenedzsment Egyesület, a Humán Szakemberek Országos Szövetsége és a BKIK támogatásával készült.

  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek