kapubanner for mobile

Augusztusban indul a Start II: Ezer vállalkozó kaphat vissza nem térítendő támogatást

Több mint ezer új vállalkozás jöhet létre az augusztus elsején induló Vállalkozó Start II program keretében - jelentette be Czomba Sándor, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

A kormány a munkahelymegtartó programok mellett az új munkahely létrehozását is támogatja és fontosnak tartja a kkv-szektor segítését, ezt szolgálja az induló vállalkozóvá válást elősegítő Vállalkozó Start II program - fogalmazott.

Magyarországon a mikro-, kis- és középvállalkozások a foglalkoztatottak kétharmadának adnak munkát, miközben a vállalatok által előállított hozzáadott érték kevesebb mint felét adják és a beruházásokon belül súlyuk mintegy egyharmad.

A Vállalkozó Start I programban résztvevő cégek több mint 80 százaléka az indulás óta működik és támogatás nélkül is megállja a helyét.

2013-tól folyamatosan nőtt a működő vállalkozások száma Magyarországon, 640 ezerről 1 millió fölé. Az új vállalkozások száma 2022-ben 154 ezer volt, az előző évi 96 ezer után.

Míg korábban a munkanélküliség, most a munkaerőhiány okoz problémát a cégeknek. Az első negyedéves adatai szerint a feldolgozópiparban 20 ezer, az adminisztratív és szolgáltatások területén 11 ezer, az egészségügy szociális ellátás területén 9,1 ezer munkavállaló hiányzik - hívta fel a figyelmet Czomba Sándor. 

A potenciális munkaerőtartalék azokban a régiókban a legmagasabb, ahol legkisebb az igény az új foglalkoztatottak bevonására, ezért a beruházásokat kell oda vinni ahol a munkaerő rendelkezésre áll. A megfelelő képzettségű munkaerő megtalálása a keleti régió nagy városaiban, mint Debrecen, Nyíregyháza vagy Miskolc is egyre nagyobb gondot okoz. A kormányzat feladata, hogy megtalálja és támogassa azokat a kkv-kat, amelyek képesek a nagy multinacionális cégek beszállítójává válni - tette hozzá.

Pályázati alapfeltétel, hogy csak 18 és 64 év közötti magyar állampolgárok pályázhatnak, akik legalább általános iskolai végzettséggel rendelkeznek más vállalkozásban többségi tulajdonnal nem rendelkeznek és ezekben nem töltenek be vezető tisztséget. Az érintettek a képzést követően, részletesen kidolgozott üzleti tervük elfogadása után alapíthatják meg vállalkozásukat, aminek kezdeti költségeire legfeljebb 4,5 millió forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak, ebből 3 millió forint a bérre és járulékokra fordítható, a maradék 1,5 millió forintot pedig egyéb eszközbeszerzésre, cégalapításra használhatják fel az érintettek.

A Start II programban 12 hónapig kapnak támogatást az induló vállalkozások, amelyeknek további 12 hónapig fenn kell tartani működésüket.

A programhoz kapcsolódó regisztrációs felület 2023. augusztus 1-én indul, regisztrálni az OFA Nonprofit Kft. elérhetőségein keresztül lehet.

MTI

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Minden nyolcadik magyar orvos külföldön dolgozik, és nem csak a pénz miatt

A Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint egyre több magyar orvos vállal munkát külföldön, és a kivándorlás mögött már nemcsak anyagi okok... Teljes cikk

Csak az orvosok lelkiismerete miatt működött az ellátás ebben a térségben

A Magyar Orvosi Kamara szerint a kialakult káosz a túlterheltség, a vitatott munkafeltételek és a rendszerszintű hiányosságok következménye. Teljes cikk

Felmérés: ennyivel nőhet a bére annak, aki jól ismeri az AI-t

Egy friss kutatás szerint a vezetők többsége a továbbképzést és az átképzést tartja prioritásnak a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Teljes cikk