Infláció: Szinte semmit sem ért a minimálbér-emelés

Bár jelentősen nőtt idén a legalacsonyabb keresetű munkavállalók fizetése az Európai Unióban, ez az infláció miatt nem járt életszínvonal-emelkedéssel, sőt: az alacsony keresetű európai munkavállalók összességében szegényebbek lettek.

európa minimálbér emelés-
images

A minimálbér egész Európában a szokásosnál jóval nagyobb mértékben emelkedett idén. A legnagyobb béremelés – az elmúlt tíz évben már megszokott módon – a keleti tagállamokban volt a jellemző, 12-20 százalék körüli mértékben. A fogyasztói árak példátlan emelkedése ugyanakkor Nyugat-Európában is évtizedek óta nem tapasztalt korrekciókhoz vezetett.

A legkisebb bérek jelentős emelése ellenére a legalacsonyabb keresetűek váráslóereje csak néhány országban emelkedett, ugyanakkor a reálkereset-csökkenést elkerülte a kontinens, a legtöbb országban nem változott reálértéken a minimálbér – olvasható a Napi.hu Eurofound éves jelentésén alapuló elemzésében.

Nyugat-Európában a szabályozott folyamatok és az évtizedek óta kialakult stabil bér- és jövedelempolitika miatt az elmúlt években 2-3 százalékos bérkorrekciók voltak jellemzők. Ott a reálbérek évtizedek óta stagnálnak.

A kötelező legkisebb bér Luxemburgban a legmagasabb, 950 ezer forintnak megfelelő összeg, míg Bulgáriában a legalacsonyabb, 160 ezer forintnak megfelelő összeg.

Noha a román minimálbér összege 2023-ban már magasabb, mint a magyar, nem érdemes irigyelni keleti szomszédunkat - írja a Napi.hu Míg Magyarországon a minimálbér összegéért hivatalosan 250 ezer munkavállaló dolgozik, – nagy részük jövedelme többi részét feketén kapja – vagyis a munkavállalók 5-6 százaléka, addig Romániában az alkalmazottak közel 35 százaléka a kötelező legkisebb bérből él.

A minimálbérek EU-s összehasonlítása szerint Magyarországon a legrosszabb a helyzet Bulgária után. A statisztikák és az elemzések ugyanakkor nem veszik figyelembe, hogy hazánkban kétféle minimálbér van. A garantált bérminimum, vagyis a középfokú végzettséggel rendelkezők minimálbére már az EU középmezőnyébe tartozik, és jóval többeket érint, mint a hagyományos minimálér. Ezzel az összeggel ugyanakkor nem számol a statisztika, noha a munkavállalók 18 százalékát érinti. A minimálbéresek aránya tehát hazánkban jóval alacsonyabb, mint az unió más országaiban.

Fotó: unsplash.com

  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Felmérés: A HR-politikák megoldást jelenthetnek a tehetséghiányra

Egy friss kutatás szerint a készséghiány növekedése miatt a cégek nem tudnak felkészülni a változó gazdaság követelményeire. Teljes cikk

Sokan terveznek új állást keresni 2026-ban, de kemény lesz a verseny

Átlag felett az álláskeresők száma a technológiai és egészségügyi szakemberek, a Z generációs munkavállalók és a dolgozó szülők körében. Teljes cikk

Új év, új élet? Munkát kínálnak egy teljesen lakatlan szigeten

Különleges álláslehetőséget hirdetett meg a Scottish Wildlife Trust: hat hónapra természetvédelmi őrt keresnek a lakatlan Handa szigetre Skócia... Teljes cikk