Reálbérek: Egy évtizede nem látott életszínvonal-esés fenyeget
A minimálbér vásárlóereje 2-3%-kal, míg a bérminimumé akár 3-5%-kal is csökkenhet jövőre.
A nemzetgazdasági átlagbér a legtöbb közgazdász szerint nem emelkedik majd gyorsabban, mint a minimálbér vagy a bérminimum, 13-16% között nőhet az átlagkereset, így a bérek vásárlóerejének visszaesése 2-6% között alakulhat.
Hiszen három-négy hónappal ezelőtt még nagyjából 14-15%-os inflációt várt a legtöbb gazdaságkutató és banki elemző 2023-ra. Egy-két hónapja viszont megjelentek a 2022-est is meghaladó, 15-16%-os inflációs előrejelzések is, az üzemanyagok árstopjának elengedése után pedig már nem ritkák a 18-20%-os pénzromlásról szóló prognózisok sem.
Az viszont nagyon valószínű, hogy a bérek nem nőnek ilyen jelentős mértékben, még úgy sem, hogy 2022-ben elindult az ár-bér spirál, vagyis a vállalatok éven belül többször is béremelésre (illetve egyszeri juttatások adására) kényszerültek az egyre magasabb infláció miatt.
Az tehát már nagyon valószínű, hogy 2012 óta ez lesz a legrosszabb év a dolgozók számára, hiszen azóta nem esett vissza az átlagkereset reálértéke - írja a Portfólió.
Ha a zsugorodás meghaladja a 4,5%-ot, akkor azt mondhatjuk, hogy utoljára 2007-ban volt ekkora a csökkenés. Ennél is nagyobb életszínvonal-csökkenésre pedig csak 1996-ban volt példa.
Fotó: unsplash.com
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Közeledik az év vége, sokan már a prémiumra várnak, de lesz számos munkavállaló, akinek idén (is) csalódnia kell. Nem mindegy ugyanis, hogy a... Teljes cikk
Negyedévente 200 dollárt kap minden állampolgár a Marshall-szigeteken egy új, országos alapjövedelem-program keretében. A juttatás nem a munkát... Teljes cikk
Szerzetesenként havi mintegy 400 ezer forintnyi költséget spórolnak meg a bakonybéli bencések külsős, piaci szereplők igénybe vétele helyett –... Teljes cikk
- "Akár 0% béremelés is lehet" – ezért kongatnak vészharangot a pedagógusok 4 napja
- 300 órás hónapok, valódi béremelés nélkül – így élnek az ápolók Magyarországon 1 hete
- Béremelések az Aldinál – Vannak, akik már egymillió forint felett keresnek majd 1 hete
- Nő a kulturális területen és a szakképzésben dolgozók bére 2 hete
- Garantált bérminimum 2026 2 hete
- Létminimumon a rendvédelem hátországa? Vita a RIASZ-dolgozók béréről 1 hónapja
- Nevelőszülői béremelés? Igen is, meg nem is 1 hónapja
- Hogyan változnak jövőre a minimálbérhez kötött járadékok? 1 hónapja
- Újabb 10 százalékkal emelkedik a szakképzésben oktatók bére januártól 1 hónapja
- Ekkora fizetésemelések várhatóak a magyar munkaerőpiacon 2026-ban 1 hónapja
- Béremelést kapnak a HUN-REN dolgozói 2 hónapja

A tudás törvényei: a megértés kulcsa