Iránytű a fiatalok pályaválasztásához
Eddig példa nélkül álló rendezvénysorozattal igyekeznek segíteni a fiatalok pályaválasztását az állami munkaügyi kirendeltségek. November végéig több tucat városban várják a szakmaválasztás vagy pályamódosítást előtt állókat egy fesztiválra hasonlító rendezvény keretében. A résztvevők a standoknál közvetlen közelről betekintést nyerhetnek az egyes szakmák rejtelmeibe. A Jobpilot a budapesti Petőfi Csarnokban tesztelte az eseményt.
A folyosón vonósnégyes, cukrásztanulók gumikesztyűben, marcipánrózsákkal. A teremben tini lányok sminkben és készülő félben lévő frizurákkal, a standon szemhéjpúderrel teli festékpaletták és divatfotók sorakoznak. A színpadon hol tini-sztárokat idéző, majdani musicalszínészeket és színdarab-részleteket, hol frissen tervezett estélyiruha-költeményekben pompázó fiatalokat láthatunk. Tévedés ne essék: nem kulturális fesztiválon járunk. A Petőfi Csarnokban ezúttal pályaválasztási kiállítása zajlik a Közép-Magyarországi Regionális Munkaügyi Központ szervezésében, amelyen több tucat szakmát mutatnak be az érdeklődő fiataloknak.
Hiányszakmák testközelből
A rendezvény célcsoportja a hamarosan középiskola- és pályaválasztás előtt álló nyolcadikosok, de a szakképzetleneket és a pályakorrekciót fontolgató idősebbeket is tárt karokkal várják. A változatos külsőségek egyáltalán nem véletlenek. A szervezők ezekkel kívánják ráirányítani a 13-14 évesek figyelmét arra, milyenek is az egyes foglalkozások testközelből. A szervezők a program összeállításánál a munkaerőpiac igényeit is szem előtt tartották, elsősorban a hiányszakmákra koncentrálva. Így fért meg egymással egy fedél alatt a sminkes, a fodrász, a hivatásos katona, a szakács, a varrónő, a ruhatervező, a borász és az állattenyésztő is. "Az életszerűvé tett szakmai képek segítik a fiatalokat a reális karriertervezésben. Sokan a látottak hatására döntenek, vagy jelentkeznek majd valamelyik oktatási intézmény nyílt napjára" magyarázza a forgatagban Stefanideszné Kállai Erzsébet, a Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ humánszolgáltatási osztályvezetője.
A tapasztalatok ráadásul bizonyítják: a szülők sem mindig tudnak segíteni a fiatalnak. Gyakran hiába próbálnak a saját gyerekkorukból példákat meríteni. Rengeteg akkori szakma tűnt el teljesen vagy modernizálódott időközben. "Egy mostani negyvenes egykor hosszú karton papírcsövekkel a hóna alatt látott műszaki rajzolót, miközben a szakmában mára teljesen átvette az uralmat a számítógépes tervezés. De meglehet: a gyerek multimédia-fejlesztőnek menne. Ám a szakma a szülei tinédzser korában nem létezett"- teszi hozzá Kállai Erzsébet.
Íróasztalon tervezik a gyerek jövőjét
A szakember egyébként úgy tapasztalta: a gyermekeiket pályaválasztásra ösztönző szülők két csoportra bonthatók. A szülők egyik fele a munkanélküliség elkerülése miatt igyekszik minél tovább bent tartani a fiatalt az iskolarendszerben, miközben úgy véli: a csemete diploma nélkül nem lesz teljes értékű tagja a társadalomnak. A céltudatosak már családi tradíció alapján, íróasztal mellől terveznék a fiatal karrierjét. Mint mondja: utóbbi főként a hagyománykövető, magánpraxist működtető orvos és jogászdinasztiákra jellemző. Náluk viszont nagy probléma a fiatal érdeklődésének a figyelmen kívül hagyása. Előfordulhat ugyanis, hogy a csemete mást akar és másra alkalmas.
Tévhitek az állatorvosi pályáról
Szintén félreviheti a pályaválasztást, ha a fiatalok felszínesen, tévesen ítélik meg a kiszemelt szakmát. "Az állatorvosi pálya tipikusan ilyen. A gyermek többnyire a kölyökkutyát, a bájos kiscicát, az apró házi kedvencek gondozását, orvoslását látja benne. Eközben az állatorvos a valóságban gyakran könyékig turkál véres, borjadzó tehenekben és malacokat ellet. Hajnalban, barátságtalan körülmények között, zord időben is"- fogalmaz.
A fodrásznak értenie kell a kémiához
A szakmákkal kapcsolatos gyakori tévképzeteket Vass Edit, a szépségipari területre képző Erzsébet Királyné Szolgáltató és Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakiskola képviselője is megerősítette. "A fiatal lányok gyakran a szakma divatos, látványos, csillogó része miatt jönnének fodrásznak, sminkesnek tanulni. De meglepődnek, amikor kiderül: a kozmetikusnak, a fodrásznak nagyon jónak kell lenni kémiából és biológiából is. A alapok elsajátításánál pedig rögtön azokkal a frizurákkal kezdenek, amit évtizedek óta senki nem hord. Mégis ismerni kell mindegyiket, hiszen ezzel fektetik le a szakma alapjait "- hangsúlyozza.
Kisfilmek is segítenek a pályaválasztásban
Egyébként a kiállítók és a helyszínen nézelődő tinik is úgy látják: sokan még túl fiatalok egy életre szóló döntés meghozatalához. Ezért többnyire a tanulmányi átlag, az iskola közelsége, az osztálytársak véleménye és az egyéni érdeklődés alapján döntenek arról, hogyan tovább. "Én közgazdasági szakközépbe szeretnék menni. De nekem az is számít, hová mennek tovább a többiek"- mondja Zsófi. Barátnője, Dorottya már picit konkrétabban fogalmaz. "Állatorvos szeretnék lenni. Szerintem nézni kell azt is, ki miben jó"- jelenti ki határozottan.
Még sok helyen látható a kiállítás
A helyszínen egyébként nemcsak a standokból meríthettek ihletet a pályaválasztás előtt állók a döntéshez. A számítógépes tesztsorozat és szakmai totó kitöltése után megtudhatták, milyen munkakör, foglalkozás illene igazán az egyéniségükhöz. A pályaválasztást emellett az egyes szakmákat bemutató, néhány perces rövidfilmek és a személyes tanácsadás is segítik. Nem kell annak sem elkeserednie, aki esetleg lecsúszott a Pályaválasztási Kiállítás budapesti állomásáról. A következő hetekben ugyanis az ország számos pontján, közel 50 alkalommal lesz alkalmuk részt venni ugyanezen a rendezvényen.
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Életének hetvenegyedik évében, kedden meghalt Tarr Béla Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, többek közt a Sátántangó és a Werckmeister... Teljes cikk
A munkahelyi ünnepi hangulat sok helyen kényszerré válik: egy friss felmérés szerint a dolgozók nagy része komoly pénzügyi és érzelmi nyomást... Teljes cikk
A Csepeli Szabadkikötő dolgozói idén is előálltak saját, fanyar humorral teli naptárukkal, amelyben munkaruhában – vagy épp anélkül –... Teljes cikk
- Rekordmélyponton a kezdő fizetések: már a top cégek sem adnak többet a fiataloknak 1 hónapja
- Világszintű pályakezdőválság: miért a Z generáció lép be a legnehezebb a munkaerőpiacra? 2 hónapja
- Óriási szakemberhiány Németországban: itt a hiányszakmák friss listája 2 hónapja
- "Állás-apokalipszis" - nehéz helyzetben a frissdiplomások 3 hónapja
- Meglepő eredmény: a magyar pedagógusok az átlagnál elégedettebbek 4 hónapja
- Akcióban tanulnak be az újonc rendőrök 5 hónapja
- Pályaorientációs és hátránykompenzációs program indul a fiataloknak 5 hónapja
- Rekordot döntött ennek a képzésnek a népszerűsége – egyre több fiatal látja benne a jövőt 6 hónapja
- Takács Péter: Nem 40, hanem 20 ezer ápoló hiányzik a magyar egészségügyből 6 hónapja
- Mely cégek a legvonzóbbak a fiatalok számára? 6 hónapja
- Így változott a felsőoktatás 2010 óta - hányan, hol és mit tanulnak ma? 6 hónapja
A tudás törvényei: a megértés kulcsa