kapubanner for mobile

Istenesné Solti Andrea, a Shell Hungary Rt. HR vezetője

Közel húsz esztendő köti Istenesné Solti Andreát a Shell Hungary-hoz, amelynek 2002 óta HR vezetője. A magyarországi funkció mellett regionális HR Partneri feladatokat is ellát, jelenleg a legnagyobb üzletág, a kiskereskedelem tartozik hozzá hat közép-kelet európai országban.

Istenesné Solti Andrea 1969-ben született. Középiskolai tanulmányait követően a Budapesti Közgazdasági Egyetem külgazdasági szakán 1992-ben, angol szaknyelv-tanári szakon 1993-ban diplomázott. Pályakezdő diplomásként 1993-ban csatlakozott a Shell Hungary által létrehozott, fiatal vállalkozókat támogató Életpálya Alapítványhoz, amelynek indulását főként marketing feladatok elvégzésével segítette. 2010-től a Shell képviselőjeként az Alapítvány kuratóriumában továbbra is támogatja az Életpálya munkáját.

Andrea 1995-ben csatlakozott a Shell HR osztályához. Első jelentősebb feladata az expatokra vonatkozó irányelvek és szabályzatok kialakítása volt, közben fokozatosan beletanult a HR különböző területeibe (kiválasztás, tehetség-menedzsment és kompenzáció). A vállalat kelet-európai szervezetét 1997-ben építették fel, itt kapott először regionális HR feladatokat is: a marketing funkció üzletági HR tanácsadója lett és hozzá tartozott a régiós HR politikák koordinálása is. Elmondása szerint nagyon élvezte az alkotás lehetőségét, fontos szerepe volt például a variábilis bérezés rendszerének megtervezésében és bevezetésében.

2002-ben, szülési szabadságáról visszatérve a vállalat HR vezetőjének nevezték ki, amelyet egy szünettel (2005-2008) megszakítva a mai napig ellát. A magyarországi funkció mellett folyamatosan regionális HR Partneri feladatokat is végzett, a HR-t képviselte különböző üzletágak régiós menedzsmentjében. Dolgozott a szállítás-beszerzéssel, ügyfélszolgálattal, Euroshell-kártya nagykereskedelemmel, jelenleg a legnagyobb üzletág, a Retail (kiskereskedelem) tartozik hozzá hat közép-kelet európai országban.

Mint mondja, sikerei elérésében és fejlődésében sokat köszönhet számos külföldi vezetőjének, akik bátorították az új kihívások és feladatok megtalálásában. Ezt a tapasztalatot ő is igyekszik továbbadni magyarországi munkatársainak és európai mentoráltjainak. "Abban, hogy ilyen hosszú szolgálati időszak köt a vállalathoz, nagyban hozzájárulnak a Shell értékei: integritás, őszinteség, munkavállalóink iránti tisztelet, elkötelezettség és törekvés az egészséges, biztonságos, valamint sokszínű és befogadó munkahelyi környezet megteremtésére. Ezek az értékek külső elismerés formájában is nyilvánosságot kaptak. 2003-ben 5. helyezettek lettünk a Hewitt Legjobb Munkahely felmérésében, 2007-ban pedig az ILO "Befogadó Munkahely Nagykövete" címmel ismerte el vállalatunkat" - fogalmazott a HR igazgató.

Andrea feladatának tekinti a tapasztalatok megosztását és az értékek közvetítését is. 2006-ban alapítója volt a Hungarian Business Leaders Fórum HR munkacsoportjának, amelynek munkájában a mai napig részt vesz. A munkacsoport egyik legfontosabb eredménye a 2007-ben a Shell, HBLF és ILO által alapított "Kódex a szervezeti sokszínűségről és befogadásról", amelyhez a mai napig több mint 30 szervezet csatlakozott és ennek hatására számos fórum, kiadvány született.

A HR szakember házas, két gyermek, egy 13 éves lány és egy 11 éves fiú édesanyja. Szabadidejében családjával rendszeresen kirándulnak, nyaranta felváltva kempingeznek a hegyekben, és töltekeznek a tengerparton, kulturális utakon. Andrea hetente teniszezik és nemrégiben jógázni is elkezdett.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek