ITM-államtitkár: hozzá kell segíteni a fejlett technológiákhoz a kisvállalkozásokat
György László szerint a külföldi fizetésük vásárlóerejének 60 százalékáért már sokan térnének haza külföldről is.
György László hangsúlyozta, hogy az utóbbi évek külföldi beruházásai fejlett technológiákat hoztak Magyarországra, így mostanra a high tech aránya a belföldi iparon belül Dánia után a második legmagasabb a világon, megelőzve a térség összes államát. Az ITM a magyar tulajdonú vállalkozásokat vissza nem térítendő támogatással, beszállítói programmal ösztönzi, hogy az itt meghonosított, fejlettebb termelésbe kapcsolódva javítsanak a hatékonyságukon - tette hozzá.
Véleménye szerint a Magyarországra hozott technológiák működését egy világszintű visszaesés sem érintené jelentősen, köszönhetően a kedvező bér- és termelékenységi viszonyoknak, a költségekhez képest magas hatékonyságnak. György László úgy látja, 10 éven keresztül is fenntartható az uniós átlagot jelentősen meghaladó gazdasági növekedés, a hitelminősítők hamarosan kedvezőbb besorolást adhatnak Magyarországnak, és a munkaerőpiacon is lehet még munkavállalói létszámot növelő mozgástér. Felmérések szerint - mint mondta - a külföldi fizetésük vásárlóerejének 60 százalékáért már sokan térnének haza külföldről is.
A 2030-ig kitűzött feladatok közül kiemelte többek között a klímasemleges és biztonságos energiatermelést, a hatékony hulladékgazdálkodást, a közlekedési infrastruktúra és a közösségi közlekedés fejlesztését, a foglalkoztatási szerkezet átalakítását az innováció és kutatás-fejlesztés irányába, és a felsőoktatás átalakítását. Nemzetközi tapasztalatokra hivatkozva hangsúlyozta, hogy a képzést a versenyhelyzet teszi hatékonnyá, így ezt a szemléletet kell a helyi viszonyokra alkalmazva Magyarországon is meghonosítani. A kutatásokat közelíteni kell az egyetemekhez, az egyetemeket pedig a gazdasághoz, hiszen a technológiai változásokat ma már az utóbbiak kezdeményezik - hangsúlyozta az államtitkár.
MTI
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint egyre több magyar orvos vállal munkát külföldön, és a kivándorlás mögött már nemcsak anyagi okok... Teljes cikk
A Magyar Orvosi Kamara szerint a kialakult káosz a túlterheltség, a vitatott munkafeltételek és a rendszerszintű hiányosságok következménye. Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint a vezetők többsége a továbbképzést és az átképzést tartja prioritásnak a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Teljes cikk
- Meghirdették a Magyar Innovációs Nagydíj pályázatot 5 hónapja
- Hat nagyvállalat 15 milliárdból írhatja újra a magyar innováció jövőjét 7 hónapja
- Ezek a nagy cégek idén tömegesen küldik el alkalmazottaikat 8 hónapja
- A jövő elkezdődött: mely munkahelyekre csap le először az AI-hullám? 9 hónapja
- Ez a korosztály használja leginkább az AI-t 9 hónapja
- Még várják a jelentkezőket a Nyári diákmunka programra 9 hónapja
- Megnyílt a 155 milliárd forintos keretösszegű vállalkozói program 10 hónapja
- Béremelést kapnak a falvak és kistelepülések köztisztviselői 12 hónapja
- NGM: erre van szükség a vállalkozások növekedéséhez 12 hónapja
- Június végéig pályázhatnak a vállalkozások az Év Felelős Foglalkoztatója elismerésre 12 hónapja
- Több mint 1300 cég végezte el Nemzeti Innovációs Ügynökség innovációs tréningjét 13 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?