kapubanner for mobile

Itt az adóbevallás ideje - három lehetőség is kínálkozik

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A munkavállalók tájékoztatásával elkezdődött az idei adóbevallási szezon, a legtöbb helyen ezekben a napokban kell nyilatkozniuk a dolgozóknak, hogy maguk kívánják-e megállapítani és bevallani a 2010-es jövedelmeik után az adót, vagy arra a munkaadót kérik fel - írja a Népszabadság.

Nem mindenki előtt áll választási lehetőség: aki például az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (ekho) szerint adózik, az csak önbevallást nyújthat be.

A többiek viszont dönthetnek, sőt egy harmadik lehetőséggel is élhetnek. Rábízhatják a bevallás elkészítését a Nemzeti Adó- és Vámhivatalra (NAV), ha megfelelnek a feltételeknek. Aki az adóhatóságra hagyja a munkát, annak február 15-ig kell ezt jeleznie a NAV felé. Ez a rendszer korábban is működött, a bevezetése idején adóhatósági adómegállapítás néven, most egyszerűsített bevallás a titulus. Ám nem csak ebben van különbség: utóbbi esetében az önbevallással egyenértékű jogkövetkezmények az adózót sújtják, azaz ha tévesen - például nem teljes körűen - informálta az adóhatóságot a bevallandó jövedelméről, akkor ugyanolyan eljárás elé kell néznie, mintha maga adta volna be a rosszul kitöltött bevallást.

Idén még nem találkozunk a "söralátét méretű" bevallásokkal, amelyeket a Fidesz ígért be a tavaly tavaszi választások előtt. Azért az idei bevallás is karcsúsodik, a Nemzetgazdasági Minisztérium tájékoztatása szerint 36 oldalról 12 oldalra.

Népszabadság
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek