Jó hír a munkásoknak - hajnalban is nyitva lesznek a boltok

A kormány folyamatosan figyeli a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvénnyel kapcsolatos visszajelzéseket, és ennek alapján jelenleg is folyamatban van a jogszabály módosítása, erről Szatmáry Kristóf, a kereskedelempolitika kormányzati összehangolásáért felelős miniszteri biztos beszélt az M1 aktuális csatornán.

A miniszteri biztos elmondta, hogy a parlament vállalkozásfejlesztési bizottsága szerdán nyújtott be egy módosító indítványt, amely alapján a kiskereskedelmi üzletek reggeli nyitásának legkorábbi időpontja 4 óra 30 percre módosul a jelenlegi 6 óráról.

Hozzátette, hogy a reggel 6 órai nyitás nemzetközi példák alapján került be a törvénybe. Nagyon sok visszajelzés érkezett sok visszajelzés érkezett azonban vidékről, hogy ez az időpont túl késői, mivel sokan mennek reggel 6 órára dolgozni, akik az alapvető élelmiszereket előtte megvásárolnák. Szintén módosul a pékségekre vonatkozó nyitvatartási szabályozás.

Szatmáry Kristóf úgy vélte, "most varrható el" teljes mértékben a törvény úgy, hogy alkalmazkodjon a gyakorlati tapasztalatokhoz. Hozzáfűzte: néhány hónap szükséges ahhoz, hogy kialakuljanak az új szokások egy ilyen nagy átalakítás után. A tapasztalatok alapján később, mintegy fél év múlva érdemes lehet újra elgondolkodni azon, hogy az új szokások milyen változtatásokat igényelnek, és utána lehet ismét visszatérni erre a kérdésre.

A miniszteri biztos beszélt arról is, hogy az online pénztárgépek naprakészen mutatják a kiskereskedelem adatait, és ez alapján az látszik, hogy a forgalom nem csökkent, sőt valamelyest emelkedett is a fogyasztás márciusban, ami illeszkedik az elmúlt mintegy másfél év folyamatos kiskereskedelmi növekedésébe.

A parlament honlapján olvasható bizottsági módosítás szerint az üzletek kiskereskedelmi napokon 4 óra 30 perc és este 22 óra között tarthatnak nyitva. A kizárólag pékárut, tejterméket, cukrászati készítményt és alkoholmentes italt értékesítő üzlet azonban vasárnap és munkaszüneti napokon 5 óra és 12 óra között is nyitva lehet.

A javaslat szerint a törvény hatálya alól kikerülnének a metrómegállók területén kialakított üzletek is, hasonlóan a vasúti és autóbusz pályaudvarokon, repülőtereken működő üzletekhez, amelyek vasárnap is nyitva tarthatnak. A módosítás rögzíti azt is, hogy az automatából történő értékesítésre szintén nem vonatkozik a jogszabály.
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Alulról a negyedik helyen áll a magyar minimálbér az EU-ban - mutatjuk a számokat

Van olyan ország az EU-n belül, ahol több mint négyszer magasabb minimálbérrel számolhatnak a dolgozók, mint más tagországokban. Teljes cikk

Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV február végén

A NAV ellenőrei számos helyszínen vizsgálják majd többek között az alkalmazottak bejelentését is. Teljes cikk

Kutatás: csak napi 2-3 órát tudnak koncentráltan dolgozni a munkavállalók, ez az oka

Egy friss kimutatás szerint egy átlagos munkavállaló évente kétszer annyi megbeszélésen vesz részt, mint két évvel ezelőtt, ami a koncentrált... Teljes cikk