kapubanner for mobile

Kapjanak valódi megbecsülést a szociális szférában dolgozók!

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az LMP szerint javítani kell a szociális szféra, a szociális szférában dolgozók helyzetén - mondta a párt frakcióvezető-helyettese szerdai online sajtótájékoztatóján.

Kanász-Nagy Máté arra hívta fel a figyelmet, hogy szerintük elfogadhatatlanul alacsony a tartósan beteg, vagy fogyatékossággal élő hozzátartozójukat otthon ápolók juttatása, megbecsülése, ezért az LMP azt javasolja, hogy ők is kapják meg munkájukért legalább a minimálbért, amely jelenleg bruttó 232 ezer forint. Az ellenzéki politikus szerint emellett az ápolást, gondozást hivatásszerűen végzők helyzetén is javítani kellene. Az LMP az ő béremelésüket is szükségesnek tartja - tette hozzá.

Álláspontjuk szerint a szociális szféra dolgozóit is megilletné az az 500 ezer forint, amit a koronavírus-járvány idején tanúsított helytállásukért az egészségügyi dolgozók megkaptak. Érdemi béremelésre és életpályamodellre van szükség ezen a területen is - szorgalmazta. Kanász-Nagy Máté a sajtótájékoztatón bejelentette, hogy törvényjavaslat benyújtását kezdeményezték az Országgyűlés népjóléti bizottságában annak érdekében, hogy április 23. legyen az otthonápolók ünnepnapja, mert szerintük így méltó módon lehetne elismerni a munkájukat.

Tovább fogunk küzdeni azért, hogy a szociális szférában dolgozók valódi megbecsülést kapjanak - hangoztatta a politikus.

MTI

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek