Karriertervezés és készségfejlesztés középiskolásoknak a BT-vel
Kommunikációs készségfejlesztő és karriertervezést segítő programot indít Budapesten és Debrecenben a British Telecom Európai Szolgáltató Központja. Önkéntesek kezdeményezésére, 2015 novemberében indította a cég a Work Inspiration programot a BME által alapított budapesti Két Tanítási Nyelvű Gimnáziumban, illetve a debreceni Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziumban.
Célja olyan gyakorlati ismeretekkel felvértezni a tanulókat, amelyek egyaránt hasznosak felsőoktatási és szakmai orientációjuk kialakítása valamint a mindennapi kommunikációjuk során. A képzéseken a hatékony, élményorientált és interaktív módszerek érdekében maximum 20 fős kis csoportok vesznek részt.
„Célunk, hogy felkészítsük és motiváljuk a diákokat a továbbtanulásra és rámutassunk arra, hogy itthon nagyszerű lehetőségek várják őket. Köztudott, hogy Magyarország ma az egyik legkedveltebb SSC befektetési szektor, így a diplomás fiatalok valóban megtalálhatják számításaikat hazánkban. A középiskolai programban olyan különleges témákat érintünk majd, mint a karrier menedzsment, a hatékony időgazdálkodás, célmenedzsment vagy akár prezentációs technikák.”– mondta Faragó Andor a British Telecom ügyvezetője, aki előadóként is részt vesz a WIP-en. A három hónapos képzés alatt minden héten különböző szakterületekről érkező önkéntes mentorok ismertetik az egyes témákat - a tudatos karriertervezéstől a konfliktus és stressz kezelésen át a prezentációs készségfejlesztésig - interaktív módon a résztvevőkkel. A diákok a program keretében arra is lehetőséget kapnak, hogy közvetetten betekintést nyerjenek Magyarország egyik legsikeresebb szolgáltató központjának működésébe.
A Work Inspiration Program párhuzamosan Debrecenben és Budapesten is elindult. A budapesti megnyitón közel hatvan diák és oktató vett részt.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk
A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk
A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk
- 100-ból 1: nyári mentorprogram könyvelő cégnél fagyispult helyett 8 hónapja
- Pár napig módosíthatók a középiskolai felvételi jelentkezések 1 éve
- Ha a munkát és a munkahelyet is szokni kell 1 éve
- Innováció és emberi kapcsolatok - Ezek a legfontosabbak a Z generációnak egy munkahelyen 2 éve
- Nincs kreativitás tudás, kíváncsiság és kritikai gondolkodás nélkül 2 éve
- Idén 5 női vállalkozást díjazott a Visa 2 éve
- Tanácsadási és mentorálási szolgáltatáscsomagokra pályázhatnak az innovatív vállalkozások 2 éve
- Mentoring rendszer 2 éve
- Köves Slomóékhoz kerülhet a Veres Péter Gimnázium 2 éve
- Közeleg a középiskolai jelentkezési határidő - közzé tették a felvételi átlagait 2 éve
- Harvardos diákok akarnak minél több diákot Amerikába juttatni 2 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?