Nincs kreativitás tudás, kíváncsiság és kritikai gondolkodás nélkül

Milyen feladatokkal, hogyan mérhető a kreativitás?

- A kreativitás egy olyan kognitív kompetencia, amely erősen területfüggő, ezért már az első mérések is megkülönböztették a szöveges és a vizuális kreativitást. Valaki lehet jó az egyikben és nem jó a másikban. Tehát nincs ilyen, hogy valaki általánosan kreatív, ez területhez kötött. Az OECD is ezért négy területen mérte a tanulók kreativitását, ezek: kreatív írás, vizuális kreativitás, társadalmi problémamegoldó kreativitás és tudományos kreativitás.

A területnek megfelelő feladatokat adtak a diákoknak, például a társadalmi problémamegoldás esetén az volt a feladat, hogy hogyan tudják még jobban használhatóvá tenni a könyvtárat a mozgássérültek számára. Alapvetően azt nézik, hogy mennyire tud többféle választ adni az illető, és ezek a válaszok mennyire tekinthetők originálisnak. A többféle válasznak tényleg eltérőnek kell lenni, tehát ha valaki azt válaszolja, hogy több embert kell felvenni a könyvtárba, aki segít, majd azt, hogy valakit meg kell kérni, hogy vigye oda a könyvet, akkor ez nem két különböző válasz, hiszen mindkettő emberi erőforrás hasonló igénybevételét jelenti. Vagy ha egy könyvnek kell címet adni, amelynek az elején egy nagy fa van, akkor az, aki azt válaszolja, hogy az óriási fa, a hatalmas fenyő, a gigászi természet, akkor ezek hasonló válasznak tekinthetők és nem is originálisak.

Az originalitást úgy nézték, hogy próbakérdezéseken letesztelték, hogy az adott populáció milyen választ ad leginkább, és ennek megfelelően különítették el az originális és nem originális válaszokat. Ha például a legtöbb gyerek akadálymentesítést javasol, akkor ez releváns válasz, de nem originális. Volt olyan feladat, hogy a meglévő rámpát, hogyan lehetne jobban kihasználni, és erre már jöttek eredeti válaszok, mint például olyan szőnyeg kell, ami segíti a fékezést, vagy hogy könyveket lehet a rámpa mellé is kitenni.

Az OECD PISA mérésén tehát ezen a négy területen háromféle módon is tettek fel kérdéseket, ami azt nézte, hogy mennyire tudnak különböző válaszokat adni, azok mennyire relevánsak és originálisak, mennyire tudtak egy már meglévő ötletet továbbfejleszteni. Ez utóbbi azért is fontos, mert arra is szükség van, hogy egy már meglévő helyzetbe tudják beleélni magukat és onnan tudjanak továbblépni. Bonyolult kódolás alapján lehetett a négy területen összesen 60 pontot elérni.

Magyarország milyen eredményt ért el ezen a területen? Mi ebben a szerepe a családi háttérnek?

Magyarország eredménye hasonló a más területeken elért PISA eredményekkel, kissé átlag alatt vagyunk és nálunk az egyik legnagyobb annak a hatása, hogy milyen gazdasági-kulturális közegből érkezik a tanuló. Vagyis az iskola nem igazán tudja enyhíteni a társadalmilag meglévő különbségeket, ami azért gond, mert így komoly humán erőforráspotenciál-vesztés történik. Azok az országok teljesítettek jól a kreativitás teszten - és ezek nem feltétlenül azok voltak, akik matematikából vagy szövegértésből jól teljesítettek, lásd Kína -, amelyek már egy évtizede azon dolgoznak, hogy a kreativitás fejlesztését bevigyék a tantervekbe, iskolákba, mint Ausztrália vagy Szingapúr. Azok az országok, ahol a kreativitás nincs a középpontban, csak a már meglévő terepeken való kiválóság, ott nem is teljesítettek jól.
 
Hogyan függ össze a kreativitás a kritikai gondolkodással?

A kreativitás szorosan összefügg a kritikai gondolkodással, ugyanis egy kreatív folyamat csak akkor tud elindulni, ha tudatosul valakiben, hogy valami nem működik, vagy lehetne jobban is csinálni. Ezért a problémaérzékenység az alapja annak, hogy egy kreatív folyamat elinduljon. Ez a fajta alkotó elégedetlenség az egyik motorja, a másik pedig a szűnni nem akaró kíváncsiság, belső motiváció, ami így segít a kitartásban is. És ami még nagyon fontos, az adott területen való mély tudás, tehát a kreativitás tudás nélkül nem létezik, viszont az is igaz, hogy meg kell tudni haladni a hagyományos tudásunkat. Ezért bár kell a tudás, de ha túl sok ismerettel terheljük a tanulókat, anélkül, hogy ezeket fel tudják dolgozni és esetleg aktívan maguk is részesei lenni a saját tanulásuknak és akár meg tudnak kérdőjelezni dolgokat és továbblépni, akkor pontosan a kreativitás ellen dolgozunk.
 
Miben tér el ez az eredmény a 2015-ös kollaboratív problémamegoldás eredményétől, ahol szintén a lányok értek el magasabb pontszámot?
 
Annak idején mérte az OECD PISA az egyéni és a kollaboratív problémamegoldást, ami már digitális környezetben jelentett egyfajta interaktív, de még nem annyira nyitott végű problémamegoldást. Az egyéni problémamegoldásban a fiúk, a kollaboratívban a lányok teljesítettek jobban. Tehát itt ugyanazt látjuk, mint a kreativitás területén, hogy minden résztvevő országban, minden egyéb tényezővel kontrollálva is a lányok teljesítettek jobban.
 
A csapatmunkát magasabbra értékelik a fiúk, de mi a szerepe a kapcsolatok iránti érzékenységnek?
 
Az az érdekes, hogy a kollaboratív problémamegoldásban 2015-ben a lányok jobban szerepeltek, de nem azért, mert ők jobban szeretnek csapatban dolgozni. A fiúkra inkább jellemző, hogy szeretnek csapatban lenni, de az ő motivációjuk ebben leginkább a hatékonyságnövelés, tehát, hogy csapatban jobb eredményt érnek el, esetleg legyőznek másokat. A lányok viszont a kapcsolatokat értékelik nagyra a csapatmunkában, ami inkább tekinthető belső motivációnak, mint a hatékonyságnövelés, ami inkább külső motiváció. Úgy tűnik, hogy ez a fajta közösségi jóérzés jót tesz a gondolatok szabadságának, míg a verseny arra készteti a résztvevőket, hogy ne hagyják el a megszokottat, viszont abban teljesítsenek a csúcson.
 
A szakértők szerint a kreativitás fejleszthető az oktatásban. Milyen kézenfekvő módszerei lehetnek ennek?
 
Tulajdonképpen el kell mozdulni fejben a tanárnak, tanulónak a rögzült gondolkodástól a fejlődő gondolkodásba, ami azt jelenti, hogy hisznek abban, hogy lehetnek kreatívak, hogy fejlődhetnek, nem gondolják, hogy a dolgok megváltoztathatatlanok. Ezért a hagyományos osztálytermi kultúrából el kell mozdulni a jól működő osztálytermi kultúra felé, aminek a lényege, hogy a tanuló aktív, saját maga a főszereplője a tanulásának, ezért a tanár csak facilitátor, és nem mondja meg a tutit. Többféle megoldás is elfogadható és azokat a tanulóknak kell kiizzadniuk, nem pedig az egyféle kész válaszokat kell bemagolniuk. Lássuk be, hogy a zsúfolt tanterv és alulfizetett tanárok kombinációja ez utóbbit erősíti.

Egyébként most nyitottunk egy új honlapot a „ jó oktatás titka” kisfilmjeinknek, ami könnyed formában járja körbe  a jó oktatás súlyos kérdéseit.

Sipos Júlia