Kásler Miklós elmondta, miért maradtak ki a bérkiegészítésből a gyógyszerészek
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat"A gyógyszertárak egyébként is azt tették, amit járvány nélkül is tettek volna" - mondta Kásler Miklós annak kapcsán, miért nem kaptak bérkiegészítést a gyógyszerészek.
Ahogy arról mi is hírt adtunk, a gyógyszerészek levélben fordultak az emberi erőforrások miniszteréhez, Kásler Miklóshoz, mert kimaradtak az egészségügyi dolgozóknak járó 500 ezer forintos bérkiegészítésből. A Demokrata ennek kapcsán kereste meg telefonon Káslert
vasárnap késő délután.
„A gyógyszerészek valóban szerepeltek a kormány elé kerülő díjazottak listáján, de kérdőjellel, ugyanis az ágazat eleve nagyon magas, huszonöt százalékos haszonnal dolgozik, ráadásul az üzletek vállalkozási formában szolgáltatnak és a tulajdonosok közel egyharmada külföldi. A gyógyszertárak egyébként is azt tették, amit járvány nélkül is tettek volna. Horváth Ildikó államtitkár asszony azért nem tudott válaszolni a kérdésükre, mert arról már a kormányülés döntött. A gyógytornászok és az idősotthoni dolgozók, illetve a házi segítségnyújtók azért maradtak ki, mert a munkáltatójuk, egyben fenntartójuk is az illetékes egyház, a vállalkozó, az egyesület, vagy éppen az önkormányzat. Sajnos így nem tartoznak bele abba a körbe, amely kifejezetten az egészségügyi dolgozókat öleli fel, noha az ő munkájuk is a járvány idején kifejezetten veszélyes, hála és köszönet illeti őket” - mondta a miniszter.
A gyógyszerészek mellett a gyógytornászok is jelezték, hogy nem kaptak bérkiegészítést, ők szintén levelet küldtek Kásler Miklósnak. A Magyar Orvosi Kamara közleményében korábban arról írt, hogy szerintük nem tekintik egyenlőnek az egészségügyi dolgozókat.
fotó: pixabay

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?