kapubanner for mobile

"Keresni kell a megoldást a korábbi végkielégítések visszaszerzésére"

Varga Mihály szerint a kormányzatnak keresnie kell a törvényes megoldást arra, hogy azok a volt politikusok is visszafizessék végkielégítésüket, akik felelősek azért, ami az országgal történt az elmúlt években.

A Miniszterelnökséget vezető államtitkár ezt a Hír TV-ben mondta péntek este azzal kapcsolatban, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) szerint visszaélés esetén akár öt évre visszamenőleg is kivethető a 98 százalékos különadó. Arra a kérdésre, hogy ezt figyelembe véve van-e terv 2010 előtti kifizetések visszaszerzésére, Varga Mihály úgy válaszolt: ennek lehetősége most is fennáll, hiszen ha valaki úgy gondolja, hogy tisztességtelen módon kapta meg nagy összegű végkielégítését, akkor önkéntesen visszafizetheti. Azonban a kormányzatnak is keresnie kell a megoldást - folytatta -, hogy ha például korábbi vezető beosztású politikusok, miniszterek, akik egyébként jelentős mértékben felelősek azért, ami az országgal történt az elmúlt években, mégsem fizetik vissza önkéntesen a pénzt, akkor milyen jogszabályi útja van a visszaszerzés lehetőségének.

Az Ab május 6-án nyilvánosságra hozott határozatában a hatályba lépésre visszaható hatállyal megsemmisítette a 98 százalékos különadóról szóló törvénynek azt a szabályát, amely szerint a különadót a 2005. január 1-jét követően megszerzett jövedelmekre kell alkalmazni. A tör­vény szövegezése miatt a megsemmisítés a 2010-es adóévre is vonatkozik, noha a törvénynek a 2010-es és az azt követő adóévekre szóló szabályai az Ab szerint nem sértik az emberi méltóságot. Ahhoz azonban, hogy a tavalyi adóévre kiterjedjen a különadó hatálya, további jogalkotásra volt szükség az Or­szág­gyűlés részéről.

A parlament hétfőn el is fogadta a végkielégítéseket sújtó, 98 százalékos különadó új szabályait. A hétfő reggel benyújtott és még aznap este megszavazott fideszes javaslat értelmében a különadó a 2010. január 1-je után szerzett jövedelmeket sújtja.

Sereg András, az Ab sajtófőnöke kedden az MTI-nek ugyanakkor hangsúlyozta: a jelenleg hatályos, tavaly módosított alkotmány alapján a visszaéléssel felvett végkielégítésekre a különadó visszamenőlegesen is kivethető. Az alkotmány új közteherviselési szabálya visszaélés esetén ötéves visszaható hatály alkalmazására ad lehetőséget. Az Alkotmánybíróság csak azokat védte meg, akik jövedelmüket a törvény előírása alapján, visszaélés nélkül szerezték - mondta.

Varga Mihály a Hír TV-ben kérdésre szólt az elszámoltatás ügyéről is, amellyel kapcsolatban úgy fogalmazott: a bírósági igazszolgáltatási rendszer most már a "bőség zavarával is küszködhet", annyi ügyben kellene vizsgálatokat lefolytatni. Rámutatott ugyanakkor, ezek időbeli ütemezését nehézkesnek, rendkívül lassúnak tartja, azt pedig - mint mondta - nem is kívánja minősíteni, hogy időnként milyen döntések születnek. A moszkvai kereskedelmi kirendeltség ügyét példaként említve hozzátette: "előzetes letartóztatásba kerültek az érintettek, majd aztán három nap múlva távozhattak. Ez is azt mutatja, hogy itt az embereknek az igazságérzete, az elszámoltatás elvárt sebessége nem találkozik azzal, amit egyébként döntésként az igazságszolgáltatás részéről visszakapnak".
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek